2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Egymáson taposva égtek és fulladtak meg több százan a történelem legsúlyosabb szórakozóhelyi tűzesetében

2021. szeptember 12. 16:16 Múlt-kor

Döbbenet és tanulságok

A tűz okát vagy okait máig rejtély övezi. A különféle elméletek között felmerült az elektronikai hiba, a dohányzás és a folyamatban lévő háború okán természetesen az ellenséges szabotázs is, bizonyíték azonban egyikre sincs.

1997-ben Charles Kenney bostoni tűzoltó azzal a szintén nehezen bizonyítható magyarázattal állt elő, hogy a háborús nélkülözés és hiánygazdálkodás idején a különféle hűtőberendezésekben akkoriban általában használatos freon helyett klórmetánt alkalmaztak, amely igen gyúlékony, és a Cocoanut Grove-ban is ez az anyag gyulladhatott be.

Elmélete annyiban meggyőzőbb a többinél, hogy magyarázatot ad a lángok szinte minden szemtanú által említett rendkívül gyors, hullámszerű terjedésére.

A tűz mélyen sokkolta az amerikai közvéleményt – egy időre még a háborús fejleményeket is kiszorította a címlapokról. Az esetből számos tanulságot vontak le, főként ami a tűzvédelmi előírásokat illeti.

Elsőként Massachusetts állam vezetett be a következő évek során számos új szabályt, ezek zömét máshol is átvették, és részeivé váltak minden modern épület tűzvédelmi előírásainak. Ilyenek például a kifelé nyíló, sohasem zárt vészkijáratok, valamint a forgóajtók mellé kötelezően telepítendő legalább egy darab egyszerű, kifelé nyíló ajtó is.

A Cocoanut Grove-i tűz mindemellett az égési sérüléseket és füstmérgezést szenvedett emberek orvosi kezelésében is változásokat eredményezett, Erich Lindemann pszichiáter pedig az elhunytak rokonainak gyászát vizsgálva végezte el az egyik első kutatást a ma poszttraumás stresszként ismert tünetegyüttessel kapcsolatban.

A Cocoanut Grove épületét 1944-ben lebontották, és azóta a teljes utcakép megváltozott – több utcát átneveztek vagy egyenesen megszüntettek, illetve átépítettek. Az épület helyén sokáig parkoló volt, napjainkban egy szálloda működik nagyjából azon a helyen, ahol a klub állt. A hajdani főbejáratának közelében ma a járdába épített emléktábla található, a városnak azonban szándékában áll nagyobb emlékművet is létrehozni a tűz áldozatainak.

Tudta-e, hogy...?

Clifford Johnson, a parti őrség tisztje négyszer is visszament a lángoló szórakozóhelyre embereket menteni, harmadfokú égési sérüléseivel 21 hónapot töltött kórházban – ahol végül egyik ápolónőjét vette feleségül (Johnson volt ekkor a legsúlyosabban megégett, de életben maradt ember a világon).

A tűz áldozatai között volt egy aznap egybekelt házaspár és a fegyveres erők több mint 50 eltávozáson lévő tagja is. Volt olyan család, amely mind a négy, éppen szolgáló fiát itt vesztette el.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
A kiégett Cocoanut Grove a tűz utánA Cocoanut Grove helyiségeinek elrendezését bemutató rajzA holttestek eltávolítása a szórakozóhelyről, borzongó bámészkodók gyűrűjébenA tűzeset az újságok címlapján szerepelt, kiszorítva a háborús híreketTűzoltók szemlélik a helyszínt a tűz eloltását követőenA klub tulajdonosa, James (b) és Barney Welansky (j), valamint a gondnokként alkalmazott Jacob Goldfine óvadék ellenében elhagyják a rendőrségi őrizetet.Kórterem a bostoni kórházban, tele a Cocoanut Grove-i tűz sérültjeivelA kora ellenére (illegálisan) a klubban dolgozó Stanley Tomaszewski tanúskodik a bíróságon
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár