2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Egy nemrég felfedezett kaszárnyaépület is megtekinthető a régészeti nyílt napon Brigetióban

2017. szeptember 14. 10:39 MTI

A komáromi Klapka György Múzeum és az ELTE Régészettudományi Intézete szombaton nyílt napon mutatja be a brigetiói légiótábor 2017 júliusában megkezdett feltárásának eredményeit - mondta el a múzeum igazgatója.

Számadó Emese tájékoztatása szerint a kutatások során a tábor északi részéből előkerült egy félköríves épület, alatta pedig a korábban ott állt kaszárnyaépületek maradványai. A téglákon Terentius és Frigeridus duxok, azaz a tartomány katonai elöljáróinak nevei találhatók, így a létesítményt a 370-es évek elején emelhették.

Az épület tanúja lehetett annak, hogy a táborban vesztette életét 375. november 17-én I. Valentinianus császár. Az uralkodó a szomszédos kvádok ellen vezetett sikeres hadjáratot, majd fogadta békéért könyörögő követeiket. A tárgyalás során Valentinianus megdühödött, a krónikák szerint szidalmazta a delegációt, majd agyvérzést kapott és meghalt.

A szombati nyílt napon kedvező időjárás esetén Bartus Dávid, Számadó Emese és Delbó Gabriella régészek mutatják be a feltárást az érdeklődőknek 10 és 16 óra között, valamint a látogatók az ásatásról készített drónos felvételeket is megtekinthetik.

A 23 hektár alapterületű táborban 2017-ben 600 négyzetmétert tártak fel, ennek alapján a tábor 6 építési periódusát lehet elkülöníteni. A leletanyag tekintetében kiemelkednek a falfestmények, melyek jelentős mennyiségben kerültek elő.

A római határ, a limes mentén fekvő Brigetio Komárom keleti városrésze, Szőny alatt található. A Kr. u. 100 körül felépített állandó kőtáborban állomásozott a Római Birodalom határait védő 30 legio egyike, a Legio I. Adiutrix. Az erődítmény vonzáskörzetében először katonaváros alakult ki, majd ettől 2-3 kilométerre a polgárváros létesült.

A régészek szerint Brigetio felépítését, szerkezetét, történetét Magyarországon Aquincuméval lehet összehasonlítani. Brigetio a Severusok alatt élte virágkorát a 2. század végén, a 3. század elején municípiumi rangot kapott, később már coloniaként említik.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár