Családja is kitaszította a viktoriánus Anglia „elefántemberét”

2018. augusztus 24. 15:13 Múlt-kor

Korábban

Keserű útkeresés

Merrick apja házaló kereskedői engedélyt szerzett neki – saját rövidáru-üzletéből árult termékeket. Utcai, illetve házaló árusként nem tudott sikert elérni – az emberek legtöbbször megijedtek külsejétől, és ajtót sem nyitottak neki, ráadásul arcának fokozódó torzulása miatt beszéde is egyre érthetetlenebbé vált. Egy alkalommal, miután egy sikertelen nap után hazaért, apja durván megverte, így a kis Joseph végleg otthagyta a szülői házat.

Egy ideig meghúzhatta magát nagybátyjánál, egy Charles Merrick nevű borbélynál, és továbbra is utcai, illetve házaló kereskedéssel próbálkozott. Ekkorra kinézete azonban már olyannyira feltűnést keltő volt, hogy a kíváncsiskodó emberek követték az utcán. A városi hatóságok végül nem újították meg kereskedői engedélyét, amikor az lejárt, nagybátyja pedig saját kis gyermekei mellett nem tudta eltartani, így kénytelen volt ismét elköltözni.

1879 decemberében belépett a Leicester Union Workhouse nevű szegényházba – Angliában az ilyen „munkaházak” olyan állami fenntartású helyek voltak, ahol a nincstelenek szállást és munkalehetőséget kaptak. Merrick egyike lett a szegényház 1180 lakójának, akiket különféle osztályokba soroltak, ami alapján kapták munkájukat és ellátmányukat. Merrick olyannyira gyűlölte ezt a helyet, hogy 12 hét után elhagyta azt, és két napon keresztül munkát próbált találni. Végül nem maradt más választásra, mint visszatérni a szegényházba. Ezúttal négy évet maradt. 1882-ben a szegényház gyengélkedőjén műtétet hajtottak végre az arcán – a szájánál levő kinövés már súlyosan korlátozta beszédét, és az evést is egyre nehezebbé tette számára. A kinövés nagy részét sikeresen eltávolították.

Merrick végül arra jutott, hogy egyetlen kiútja a szegényházból az lehet, ha kuriózumként lép fel emberek előtt. Levelet írt a városi varieté igazgatójának, Sam Torrnak. Torr látott potenciált Merrick mutogatásában, de – hogy újdonságértékét megőrizze – vándorló kiállítás részeként. Így lett Joseph Merrick az „Elefántember – félig elefánt, félig ember” cím alatt az embereke elé állítva. A látványosság népszerűnek bizonyult, és Merrick idővel eljutott Londonba is. Itteni tartózkodása során egy kis üzletben tekinthették meg a kíváncsiskodók a Whitechapel Roadon. A helyszín egy alapítványi kórházzal, a London Hospitallal (a mai Royal London Hospital) szemben volt, ahonnan egy alkalommal egy orvos, Frederick Treves is átment megtekinteni Merricket.

Orvosi szemmel Treves is megállapította, hogy Merrick deformitásai szélsőséges mértékűek. Merrick ekkoriban már nem tudott normálisan aludni sem – ülve aludt, hogy felhúzott térdei meg tudják tartani súlyos fejét. Treves három alkalommal vizsgálta meg, és különböző méréseket végzett, illetve fényképeket készített. Jobb csuklója 30 centiméter körméretű volt, feje 91 centiméter, jobb keze egyik ujja pedig 13 centiméter. Bőre tele volt papillómás kinövésekkel, amelyek közül a legnagyobbak kellemetlen szagot is árasztottak. Egy gyermekkori balesetben megsérült csípője miatt bottal tudott csak járni.

Az 1880-as években már elkezdett változni mind a közvélemény, mind a hatóságok hozzáállása az ilyesfajta látványosságokhoz – nem csupán emberi együttérzésből, hanem a zavar miatt, amelyet az összegyűlő tömegek tudtak kelteni. A Merricket kiállító üzletet még abban az évben, 1884-ben bezáratta a rendőrség. Menedzserei úgy gondolták, Európa más országaiban még nem ilyen mostohák a viszonyok a morbid látványosságok számára, így Merrick egy ismeretlen (talán Ferrari nevű) férfi társaságában elindult a kontinensre.

Az „Elefántember” nem aratott nagyobb sikert itt sem, mint Angliában, ráadásul a hatóságok sem nézték jó szemmel az emberi attrakciót. Merricket Brüsszelben elhagyta új menedzsere, de csak az után, hogy elvette 50 fontnyi (mai értéken körülbelül 5000 fontnyi, azaz 180 000 forintnyi) megtakarítását. Merrick nincstelenül maradt egy olyan országban, ahol még a nyelvet sem ismerte. Vonattal sikerült eljutnia Ostend tengerparti városába, ahol azonban nem engedték fel a Doverbe tartó kompra. Végül Antwerpenben fel tudott szállni egy hajóra, amely az essexi Harwichba tartott. 1886. június 24-én végül megérkezett Londonba, ahol nem volt hova mennie.

előző oldal következő oldal 2 / 3