2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Családja is kitaszította a viktoriánus Anglia „elefántemberét”

2018. augusztus 24. 15:13 Múlt-kor

A 19. századi Angliában nem volt sok lehetősége az életben az olyan embereknek, akik valamilyen külsejüket eltorzító rendellenességben szenvedtek. Az egyik leghíresebb ilyen személy Joseph Merrick, az „Elefántember” volt, akinek hányatott életútját egy sor tragédia nehezítette.

A beteg gyermek

Születésekor, 1862. augusztus 5-én semmi rendelleneset nem jegyeztek fel Joseph Carey Merrickről, aki később „az elefántember” néven vált világszerte ismertté. Néhány hónappal második születésnapja előtt azonban megjelentek az első tünetek: a kisgyermek ajkai furcsán dagadni kezdtek, és bőre is változásnak indult. Idővel állapota tovább romlott: Merrick megjelenése gyermekkora során fokozatosan egyre groteszkebbé vált – bőre megvastagodott, és teste különböző részein különös kinövések jöttek létre.

Karjai közül a bal a betegség által érintetlen maradt, a jobb azonban az idő múlásával olyannyira deformált lett, hogy Merrick már nem tudta használni. Feje akkora méretűre nőtt, hogy az őt megpillantó emberek azon gondolkoztak, hogyan marad meg a helyén. Kinézete miatt a legtöbben veszélyesnek gondolták, és csak kevesen próbálták meg megismerni a visszataszító külső alatt rejtőző személyt. „Igaz, alakom igen különös, de engem hibáztatni annyi, mint Istent hibáztatni” – idézte gyakran levelezésében az utókor által hibásan Isaac Watts angol teológusnak tulajdonított sort.

Merrick az angliai Leicesterben született Joseph Rockley Merrick pamutgyári gépkezelő, illetve rövidáru-kereskedő és Mary Jane Merrick vasárnapi iskolai tanár gyermekeként. Édesanyja eleinte semmivel sem tudta magyarázni a fia testén megjelenő torz képződményeket, később abban hitt, hogy egy, a terhessége során bekövetkezett halálközeli élmény eredménye. Merrick maga is átvette ezt a magyarázatot, amint maga is leírta: „Az engem sújtó deformitást az okozza, hogy anyámat megijesztette egy elefánt.” Mary Jane Merrick egy „állatokkal való felvonulás” során került – ha csak egy pillanatra is – egy elefánt lábai alá, miután az állat fellökte.

Anyjának köszönhetően Merricknek boldog emlékei voltak gyermekkoráról. Sajnálatos módon azonban Mary Jane meghalt, amikor a fiú mindössze 11 éves volt. Ekkoriban érkezett el az a pillanat is, amikor Merrick deformitásai annyira súlyossá váltak, hogy már nem tudott a többi gyermekkel együtt iskolába járni. Különleges törődésre volt szüksége, édesapja azonban ezt nem tudta megadni neki.

18 hónappal Mary Jane halála után Joseph Rockley Merrick újranősült – új feleségének voltak már gyermekei, akik természetesen sokkal szebbek voltak a kis Josephnél. A beteg fiú tortúrája igazán ezt követően vette kezdetét. Merrick nem illett az új családba, mostohaanyja pedig meg sem próbált olyan önzetlenül törődni vele, mint édesanyja tette korábban. Kimondottan ellenségesen bánt vele, azt állítva, hogy még azt a fél tányérnyi ételt sem érdemelte meg, amelyet kapott, mivel nem vállalt magára semmit a háztartás gondjaiból.

Merrick többször is megpróbált elszökni a pokollá vált otthonából, de édesapja mindig megkereste és visszahozta. Merrick kamaszként igyekezett különféle munkakörökben elhelyezkedni, azonban ritkán adtak neki esélyt. Három évet egy gyárban töltött, ahol szivarokat tekert. Még ez a munka is nehéznek bizonyult, miután jobb kezét már egyáltalán nem tudta használni – ekkor már egyfajta torz faágként állt ki testéből.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
A sapka és zsák, amelyet Merrickre adtak, amikor először bevitték a kórházba vizsgálatraSir Frederick TrevesMerrick 1889-benMerrick 1889-benAz egyetlen fennmaradt levél Merricktől, melyben Treves ismerősének, Mrs. Leila Maturinnak köszöni meg ajándékaitAz üzlet épülete a Whitechapel Roadon - napjainkban szárikat árulMerrick csontvázaMerrick 1889-ben
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár