2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

A látszat ellenére az amerikai hatóságok nem vették félvállról Tesla legendás találmányainak hírét

2022. március 4. 18:50 Múlt-kor

Nikola Teslát sokan a mai napig a világtörténelem legnagyobb feltalálójának tartják. A mindennapi életünket mind a mai napig befolyásoló szabadalmai mellett a tudós gyakran állt elő fantasztikus, már-már hihetetlen ötletekkel is. Bár a feltaláló halálsugaráról és egyéb szuperfegyvereiről szóló híreket az amerikai hatóságok hivatalosan sosem vették komolyan, a 2016-ban nyilvánosságra hozott dokumentumokból kiderül, hogy az FBI éppen azért foglalta le Tesla minden ingóságát szinte azonnal a tudós halálát követően, mert tartottak tőle, hogy az esetlegesen létező fegyverek ellenséges hatalmak kezére juthatnak.

Nikola Tesla laboratóriuma
Nikola Tesla, amint nagyfeszültségű generátora mellett olvas. A kép valójában két fotó montázsa.

1943 januárjában Alice Monaghan, a New Yorker Hotel egyik takarítónője benyitott a 3327-es számú szobába. A külső kilincsen ekkor már három napja lógott a „Kérem, ne zavarjon!” jelzés, tehát már éppen ideje volt, hogy valaki utánanézzen a szoba lakójának. Belépve azonban a szobába, a nő már csak a holttestét találta 86 éves férfinak, akiről a későbbi boncolás kiderítette, hogy szívroham miatt vesztette életét.

Bár az elhunyt férfi amerikai állampolgár (is) volt, nem sokkal később az idegenrendészeti hatóság munkatársai az FBI utasítására lefoglalták valamennyi személyes tárgyát és ingóságát. A hatalmas – 80 utazóládát kitevő – tárgyi hagyatékot csak 1952-ben szolgáltatta vissza az Egyesült Államok az elhunyt férfi unokaöccsének és örökösének, a Belgrádban élő Sava Kosanovićnak. A szokatlan eljárást a férfi személye indokolta: az elhunyt nem volt más, mint a híres feltaláló, Nikola Tesla.

Tesla – akinek munkásságához olyan jelentős találmányok fűződnek, mint a rádió vagy éppen a váltakozó áramú motor – ekkor már évek óta élt a New York-i hotelszobában, és a környék járókelői gyakran láthatták, amint galambokat etet a közeli parkban.

Az idős tudós az 1930-as években már leginkább olyan fantasztikus találmányötletekkel hívta fel magára a figyelmet, mint a gondolatainkat képpé alakító és azt kivetítő gondolatkamera, az elvileg gőzmeghajtással működtetett oszcillátor, amely Tesla állítása szerint akár földrengést is képes volt előidézni, vagy éppen a hírhedt „halálsugár”, amelynek pusztító hatásától a feltaláló a világbéke eljövetelét várta.

Bár az amerikai hatóságok hivatalosan sosem vették komolyan Tesla szuperfegyverekről szóló ötleteit, a közelmúltban fény derült rá, hogy az FBI nem véletlenül foglalta le a feltaláló ingóságait halálát követően. Az ügy dokumentumait hosszú évtizedekre titkosították, és csak a közelmúltban, 2016-ban hozták azokat nyilvánosságra.

Az iratokból kiderült, hogy az FBI már évekkel Tesla halálát megelőzően felkészült erre az eshetőségre. Egy 1940-es levélben, amelyet az amerikai nyomozóhivatal legendás igazgatójának, J. Edgar Hoovernek címzett egyik beosztottja, arról olvashatunk például, hogy figyelembe véve a „halálsugárról” és a vezeték nélküli energiaátvitelről szóló pletykákat, érdemes lenne Teslát állandó megfigyelés és védelem alá helyezni, nehogy egy ellenséges, idegen hatalom elrabolja őt.

Az FBI tehát nagyon is komolyan vette a rejtélyes találmányok jelentette nemzetbiztonsági kockázat lehetőségét. Miután lefoglalták a kutató iratait és eszközeit, azokat alaposan átvizsgálták, hogy valóban alkalmasak lehetnek-e katonai célú használatra. Érdekesség, hogy Tesla tárgyainak ellenőrzését az Egyesült Államok volt elnöke, Donald Trump nagybátyja, a korszak neves mérnöke és fizikusa, az MIT professzora, John G. Trump irányította.

A Trump által készített zárójelentés szerint azonban semmi aggodalomra okot adó dolgot nem találtak a terjedelmes anyagban. Beszámolója szerint Tesla munkásságának utolsó 15 éve jobbára csak elméleti, filozofikus és nem utolsó sorban „promóciós jellegű” volt, és nem hozott új, kézzelfogható eredményeket. Ennek megfelelően az amerikai hatóságok végül beleegyeztek, hogy kiadják kezükből a világhírű feltaláló hagyatékát.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Nikola Tesla egy villanykörtével, ami a generátortól több méterre is világít.
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár