2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

A Stonehenge korát és világát mutatja be a British Museum új kiállítása

2022. február 17. 12:05 MTI

Egy ötezer éves, kőből faragott dob, a nebrai korong és még több száz fontos korabeli lelet mutatja be a Stonehenge világát a londoni British Museumban csütörtökön megnyíló kiállításon. A 2015-ben az észak-angliai Yorkshire közelében talált mészkő dobot először mutatják be azon a nagyszabású kiállításon, amely az újkőkorszaki Stonehenge-ről és annak történelmi összefüggéseiről szól.

Neil Wilkin, a The World of Stonehenge című kiállítás kurátora kiemelte, hogy a dob a legfontosabb prehisztorikus műalkotás, amelyet az elmúlt száz évben Nagy-Britanniában találtak.

A dobot valószínűleg inkább szobornak vagy talizmánnak szánták, nem hangszernek. Stonehenge-től 380 kilométerre bukkantak rá három, egymás mellé temetett gyermek sírjánál. A legidősebb gyermek feje felett helyezték el, egy szintén mészkőből faragott golyóval és csiszolt csonttűvel együtt.

Korábban hasonló kőgolyókat és tűket találtak Stonehenge környékén. Ez a kutatók szerint arra utal, hogy a térség egymástól akár nagyobb távolságokra élő közösségei is osztoztak művészetükön és feltehetően hitvilágukon is.

Wilkin szerint a faragványok elemzése hozzájárulhat a korszak szimbolikájának és hiedelmeinek megfejtéséhez és megértéséhez.

A British Museum gyűjteményében három hasonló dob szerepel, ezeket 1889-ben találták egy gyermek sírjánál, 24 kilométerre a legutóbbi leletektől. A múzeum szerint ezek a Folkton-doboknak nevezett leletek a leghíresebb és legrejtélyesebb ősi tárgyak közé tartoznak, amelyeket valaha Nagy-Britanniában találtak. A radiokarbonos kormeghatározás alapján a Stonehenge építésének első szakaszával egy időben, Kr. e. 3005 és 2890 között készültek.

A Stonehenge világa című kiállítás több mint 430 tárgyat gyűjtött össze Európából, hogy bemutassa Stonehenge alkotóit és életüket. Stonehenge építésének kora a radikális változások időszaka volt komoly technológiai fejlődéssel, népek vándorlásával és társadalmi átalakulással.

A kiállítás sztárja a 3600 éves, bronzból készült nebrai korong, amelyet a Napot, a Holdat és a csillagokat ábrázoló arany szimbólumok díszítenek, és az univerzum legrégebbi fennmaradt térképének tartják.

A korongot 1999-ben találták Németországban, de az elkészítéséhez használt arany a délnyugat-angliai Cornwallból származik, ami azt igazolja, hogy az egykori britek szorosabb kapcsolatokat ápoltak a kontinenssel, mint gondolnánk.

A kiállítás tárgyai azoknak a közösségeknek az életéről tanúskodnak, amelyek a mai Londontól 130 kilométerre délnyugatra fekvő területen éltek. A Stonehenge építésének első szakaszán dolgozó félnomád újkőkorszaki földműveseket a bronzkori gazdálkodók, kereskedők és harcosok követték, akik sok szállal kötődtek a kontinentális Európához. A társadalmi változásokat tükrözi az is, hogy az egyes korszakokban milyen szerepet töltött be Stonehenge.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár