2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

A holokauszt áldozataira emlékezünk

2022. január 27. 09:52 MTI

1945. január 27-én szabadult fel az auschwitzi haláltábor, ennek emlékére az ENSZ Közgyűlése 2005. november 1-jén január 27-ét a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapjává nyilvánította. Az egyhangúlag elfogadott határozat hangsúlyozza „az emlékezés és a tanítás kötelességét”, hogy a jövő nemzedékei megismerjék a hatmillió, túlnyomórészt zsidó, valamint cigány, homoszexuális, valamint testi és szellemi fogyatékos áldozatot követelő náci tömeggyilkosságok történetét.

az auschwitzi haláltábor
Az auschwitzi haláltábor fiatal túlélői 1945-ben

A hitleri Németországnak a zsidóság megsemmisítésére irányuló programjáról, a „végső megoldásról” 1942 januárjában határoztak, amely a 11 milliós európai zsidóság teljes kiirtását indítványozta. A holokausztnak (a görög eredetű szó jelentése „tűzben elégő áldozat”, héber szinonimája a soá) mintegy kétszázezer cigány, valamint homoszexuálisok, testi és szellemi fogyatékosok is áldozatul estek.

A budapesti Holokauszt Emlékközpont szerint az európai zsidó holokauszt áldozatainak számát a különféle becslések ötmillió és hatmillió közé teszik. Körülbelül minden tizedik, a holokauszt idején meggyilkolt áldozat volt magyarországi zsidó, számuk 500 és 600 ezer közöttire tehető.

Az Auschwitz (lengyel nevén Oświęcim) melletti megsemmisítő tábort Lengyelország lerohanása után, 1940-ben állította fel az SS (Schutzstaffel – Védőosztag) parancsnoksága egy régi kaszárnyában, eredetileg lengyel foglyoknak. A kezdetben munkatáborként is működő láger bejárata felett cinikus módon tábla hirdette, hogy „A munka szabaddá tesz” (Arbeit macht frei).

A törzstáborban és az 1942-ben a közeli Birkenauban (Brzezinka) létrehozott koncentrációs táborban építették fel az első gázkamrákat. Az első áldozatokat 1941 szeptemberében gázosították el ciángázzal (Zyklon-B), az iparszerű népirtás 1943 márciusában négy krematórium üzembe helyezésével kezdődött meg.

Auschwitz-Birkenau az európai zsidóság megsemmisítésének központjává vált, egy idő után az oda érkezők már számot sem kaptak, 70-75 százalékukra azonnali halál várt. Az emberek tervszerű megsemmisítése csak 1944 késő őszén ért véget. A német katonák a birkenaui gázkamrákat felrobbantották, a foglyok zömét 1945 elején, a szovjet csapatok közeledtekor legyilkolták vagy gyalogmenetben nyugat felé indították.

A tömeggyilkosság bizonyítékait igyekeztek megsemmisíteni, ezért az áldozatok számáról a mai napig sincsenek pontos adatok. Az auschwitzi múzeum hozzávetőlegesen 1,3 millióra teszi a deportáltak számát, akik közül 1,1 millió volt zsidó, és többségük életét vesztette. (A Magyarországról odahurcolt zsidók száma meghaladta a 430 ezret.)

A tábort 1945. január 27-én a Vörös Hadsereg I. Ukrán Frontjának katonái szabadították fel, a harcokban 296 szovjet katona esett el. A táborban és az altáborokban mintegy 7500 végsőkig legyengült foglyot, többségükben nőket és gyerekeket találtak. Az auschwitzi múzeum honlapja azt írja: „Paradoxon, hogy a hitleri totalitarizmus foglyainak a sztálini totalitarizmust képviselő katonák hozták el a szabadságot.”

1947-ben Lengyelország az auschwitzi koncentrációs tábor helyén múzeumot létesített az áldozatok emlékére. A tábor felszabadításának napján, minden évben január 27-én szerte a világon és az auschwitzi kulturális központban is megemlékezést tartanak.

Budapesten 2004 óta működik a Holokauszt Emlékközpont, amelynek udvarán, az épületet körülölelő 8 méter magas fal belső oldalán állítottak emléket a magyarországi áldozatoknak. Az első nemzetközi holokauszt emléknapi rendezvényt 2006-ban az Országház előtt tartották az Élet Menete Alapítvány szervezésében. (A magyarországi holokauszt emléknap április 16-ára esik, miután 1944-ben azon a napon kezdődött el az itthoni zsidók gettókba zsúfolása.)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Sínek Auschwitz főkapuja feléA Vörös Hadsereg katonái Auschwitzban (Kép forrása: MTI)A gázkamrákhoz tartó halálmenet 1944-ben
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár