2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Kétezer éves zsinagógára bukkantak Josephus Flavius egykori főhadiszállásán

2021. december 14. 13:35 MTI

Kétezer éves zsinagóga romját találták meg Migdálban, Észak-Izrael Galilea nevű részén a Kinneret, vagyis Genezáreti-tó partjánál – írta a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál.

Ez a második, ugyanabból az időszakból származó zsinagóga ezen a településen, amely Josephus Flavius főhadiszállása volt a rómaiak elleni lázadás idején (Kr. u. 66-70) az észak-izraeli harcokban.

Első alkalommal találtak egyazon településen két zsinagógát, melyeket akkor építettek, amikor még állt a jeruzsálemi Szentély. A kutatók úgy vélik, hogy a felfedezés megváltoztatja az egykori zsidó vallási életről alkotott korábbi elképzeléseiket.

„A régészek eddig azt feltételezték, hogy amíg a Szentély állt, nem volt komoly szükség zsinagógákra. Az istentisztelet központi szerepét Jeruzsálem töltötte be, ezért eddig úgy magyarázták, hogy a településeken nem volt szükség sok zsinagógára” – közölte a lappal Adi Erlich professzor, a Haifai Egyetem kutatója.

„A második zsinagóga feltárása rávilágít a galileai zsidók társadalmi és vallási életére ebben az időszakban, és jelzi, hogy szükségük volt egy különleges helyiség kialakítására a Tóra-tanulmányozás és -olvasás, valamint a társasági összejövetelek számára” – tette hozzá Jiszrael Hajom, (Izrael Ma) című lapnak Dina Avsalom Goreni, a Haifai Egyetem munkatársa, az ásatások társvezetője.

Az épület maradványainál cserép gyertyatartókat, öntőformában készült üvegtálakat, pénzérméket és a rituális tisztálkodást szolgáló kőedényeket is találtak, melyek a szakemberek szerint a migdáli zsidók Jeruzsálemmel és a Szentéllyel ápolt kapcsolatáról tanúskodnak.

A széles, négyzetalakú bazalt- és mészkőből épült házban egy központi csarnok és két további helyiség található. A középső terem falait fehér és színes vakolattal borították, és a falak mellett szintén vakolt kőpadok álltak. A valószínűleg fából és agyagból készült mennyezetet hat oszlop támasztotta alá, amelyek közül kettőnek a kőalapja megmaradt. Az építmény déli oldalán egy kisebb helyiségben egy vakolt kőpolcot találtak, amely a Tóra-tekercsek tárolását szolgálhatta.

A Galileai-tenger északnyugat partvidékén található Migdal jelentős zsidó város volt 2000 évvel ezelőtt, a keresztény források is említik, mint Mária Magdolna szülőhelyét.

A másik, a település keleti részén lévő zsinagógát több mint egy évtizeddel ezelőtt fedezték fel. Annak közepén egy faragott követ találtak, melybe hétágú gyertyatartót mintáztak a Szentélyben akkor még meglévő Menórát másolva.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár