Teleki László halálának megidézése: a balkéz, a golyó és a disznóhús

Teleki Lászlóról kis híján megfeledkezett az utókor. Nevét a gyilkossággal, a kriminalisztika történetének új fejezetével hozták összefüggésbe, de kiállítások, tárlatok, emlékbeszédek és konferenciák nem az ő személye, hanem az „elsőpolcosok” köré – mint Kossuth, Széchenyi vagy Görgei – szerveződtek.

Születésének 200., halálának 150. évfordulóján évtizedek hallgatását megtörve a csend helyét kételyek és kérdések vették át. A „Teleki László az országgyűlés halottja – pesti helyszínelők 1861” című kiállítás 2011. október 27. és 2012. február 12. között fogadta a látogatókat a Magyar Nemzeti Múzeumban. Ezt követően a szécsényi Kubinyi Ferenc Múzeumban (2012), majd a zalaegerszegi Göcseji Múzeumban (2014) nyitotta meg újra kapuit a Teleki életét és halálát feldolgozó tárlat.

A Magyar Nemzeti Múzeum és a Rendészeti Múzeum összefogása példátlan sikert aratott. A történész és a nyomozó nézőpontja összefonódott, így egyfajta hibrid élettörténeti-kriminológiai kiállításnak és bemutatónak lehetett szemtanúja a kíváncsi látogató.

Már a belépés is impozáns látványt nyújtott a fekete drapériába öltöztetett előtérrel és Barabás Miklós Teleki portréjával. A tárlat nyolc részletre felosztva kísérte végig Teleki életét és halálát, a Magyar Nemzeti Múzeum rotundájában kialakított, az eredeti állapotot tükröző gyásztérben. Középen fekete lepellel letakart koporsó, a vitrinekben gyermekkori napló, magánlevelezések, a Kegyenc című drámájának egyik korai példánya, korábban nem ismert rajzok Petrichevich Horváth János huszárszázados jóvoltából: óriási forrásanyag került bemutatásra, amelynek köszönhetően minden korábbinál részletgazdagabban tárult fel a gróf rejtélyes élete.

Mayer György fotográfus helyszínen készített sztereofotóit háromdimenziós technikával vetítették, a Rendőrtiszti Főiskola és az ORFK Bűnügyi és Szakértői Kutatóintézetének munkatársai pedig azt is megmutatták, hogyan zajlik egy helyszíni vizsgálat napjainkban. Az installáció tökéletesen reprodukálta az 1861. május 8-i állapotokat: az éjjeliszekrényén egy csonkig égett gyertya, az éjjeliedényben egy kevés vizelet rejtőzött. Miért maradt nyitva a cserépkályha ajtaja a sarokban?

Ehhez hasonló kérdések gyakran merültek fel a bemutatók során, ahol a politikus mellett a hús-vér, démonjaival küzdő embert is megidézték. A bemutató egyik fő attrakciója az öngyilkosság szemléltetése volt: a halott pozíciójának furcsasága ellenére a mozdulatsorral szinte teljesen kizárható a gyilkosság vádja. A becsapódási szög, ahonnan a golyó érkezett (szemléltetésképpen a disznóhúsba csapódva), egyértelmű választ adott a miértekre: az idegennek túl közel kellett (volna) állnia, ilyen távolságból az orgyilkos nem élhetett volna a meglepetés erejével. Továbbá az is kiderült, hogy egy jobbkezes ember hogyan vetett véget életének balkézzel, majd huppant a matracra, mindezt úgy, hogy a nadrágjába „csúszott” két ujja.

Az egzakt tudományos ismeretek és a spekulációk határán egyensúlyozva arról is lehetnek sejtéseink, hogy a gróf milyen (zaklatott) lelki állapotban tölthette utolsó estéjét. Egy levéltöredékből ismert, hogy aznap nagyon erős fejfájás gyötörte, míg a helyszínelők megállapították, hogy fel-alá sétálgathatott szobájában, amelyre koszos zoknijából, és az ágy végén is fellelhető piszokból következtettek. A boncolási jegyzőkönyv nyilvánosságra hozatalával az sem maradhatott titok többé, hogy mit találtak Teleki gyomrában.

A kiállítás továbbgondolásra sarkallt, fiatalokat és időseket egyaránt inspirált, a készítők és a résztvevők konklúziója mégis abba az irányba mutatott, hogy nagy valószínűséggel öngyilkosság történhetett. A helyszín manipulációjának gyanúja helytálló lehet, ám a kor bonyolult viszonyai között nagyobb az esélye, hogy ezzel nem egy gyilkosságot akartak leplezni, hanem egy „meggyőzőbb öngyilkosságot” prezentálni a dühös és gyászoló tömeg felé, ezáltal megkönnyítve a kiegyezéshez vezető utat.

Az öngyilkosságot a mai napig sem lehet száz százalékosan igazolni, noha 1931-ben a Teleki család levéltárából előkerült egy keltezetlen búcsúlevél, amelyet a stilisztikai és a formai hasonlatosság okán szinte bizonyosan Teleki László írt. A részletes jegyzőkönyvből a búcsúirat kimaradt, ráadásul a levél tartalma is kétségeket vet fel a keletkezésének dátumát illetően. A gyanús jelek közül kiemelendő, hogy a testvéreim megszólítást használja, noha 1861-ben már csak egyetlen testvére élt. Szeretője kimaradt a felsorolásból, valamint két kocsiláda elégetéséről rendelkezett, noha szinte lehetetlen, hogy visszatérte után ennyi irata és értéktárgya halmozódott volna fel. A nyomok nem vezetnek tovább, így a kriminalisztika és a történettudomány kénytelen elfogadni, hogy a „Teleki-akta” sosem kerül lezárásra.

Ha a tíz évvel ezelőtti attrakcióról bárki lemaradt volna, a „Tántoríthatatlan elvhűség, sziklaszilárd jellem, lovagias becsület” – Teleki László gróf küzdelmes élete és rejtélyes halála címmel, Debreczeni-Droppán Béla szerkesztésében megjelent kötet a történeti kiállításhoz köthető előadásokat, kutatásokat és az új Teleki-ábrázolásokat egyaránt a nyilvánosság elé tárta 2017-ben.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

9 945 ft 8 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

­ősz
Múlt-kor magazin 2021

• Ókori emberáldozatok 
• A magyar könnyűzene a hetvenes években
• Az MSZMP-tömegszervezetek mindennapjai
• Piranesi rézkarcbörtönei
• Itt a szép, itt a jó, itt a parázs gesztenye!
• A szepesgörgői Görgey–Csáky-kastély
• Magyar konyha a gulyás előtt
• A háztáji gazdálkodás kialakulása és szerepe
• Az Én évtizede a rockzenében