2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

A somme-i csata vérfürdőjében vetették be a történelem első tankjait 

2021. november 18. 16:40 Múlt-kor

Közel öt hónap mészárlás után, 1916. november 18-án Sir Douglas Haig, a Brit Expedíciós Hadsereg főparancsnoka leállította a júliusban a Somme folyónál megindított antant-offenzívát, ezzel véget ért a történelem valaha volt egyik legvéresebb összecsapása.

somme-i csata
Harc a centiméterekért – több százezer katona adózott vérével az antant néhány kilométeres előrehaladásáért

A britek vesztesége 420 ezer, a franciáké 200 ezer, a németeké pedig mintegy félmillió főre tehető. A somme-i vágóhídon naponta 893 brit katona vesztette életét, aki pedig túlélte – mint az első világháború legfiatalabb katonája, az akkoriban mindössze 13 éves Sidney Lewis – sohasem felejtette el a borzalmakat.

A somme-i támadás elsődleges célja a Verdunt védő francia hadsereg tehermentesítése volt. Hét napig tartó tüzérségi előkészítés után július 1-jén indult meg a gyalogsági támadás, amelyben a brit hadsereg gerincét – a korábbi ütközetekkel ellentétben – a toborzást elrendelő hadügyminiszterről Kitchener hadseregnek elnevezett lelkes, de amatőr önkéntes haderő adta.

A katonák felkészületlensége és a tábornokok rugalmatlansága katasztrófához vezetett. Az első nap közel 20 ezer brit katona vesztette életét, 38 ezren pedig megsebesültek. 1916. július 1-jét mindmáig a brit hadtörténet legnagyobb tragédiájaként tartják számon.

A csata azonban folytatódott. A brit hadsereg szeptember 15-én a somme-i offenzíva során vetett be a történelemben először tankokat, amelyeket ekkor még az ellenséges gépfegyverállások leküzdésére használtak.

A bevetésre váró 49 harckocsiból végül a meghibásodások következtében csak 32 lendült támadásba. Bár a csatamezőn is akadtak technikai problémák, az ellenséges állásokat elérő tankok sokkolták a németeket.

A csatáról megoszlik a szakértők véleménye. Sokan értelmetlen vérfürdőnek tekintik a több mint 4 hónapos küzdelmet, Douglas Haiget pedig csak „somme-i mészárosként” emlegetik, mások azonban úgy vélik, az offenzíva nélkül az antant nem nyerte volna meg a háborút.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Brit katonák kísértek német foglyokat 1916 szeptemberébenA Mark I-es (C19) tankok első alkalommal kerültek bevetésre
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár