2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Pontosan ezer éve érkezhettek Észak-Amerikába a vikingek

2021. október 21. 13:55 MTI, Múlt-kor

Egy új kormeghatározási technológiával holland kutatók megállapították, mikor érkezhettek a vikingek Észak-Amerikába: a kanadai Új-Fundlandon lévő L'Anse aux Meadows településen egykoron felfedezett viking falu házaihoz használt faanyagot vizsgálva arra a következtetésre jutottak, hogy a térséget 1021-ben vették birtokba az Európából érkezett hajósok.

Észak-Amerikában Grönlandon kívül ez az egyetlen település, amelyről igazolták, hogy a vikingek alapították.

A falu maradványait még 1960-ban fedezték fel, és a hosszas ásatások nyomán igazolták, hogy a település házai a legkorábbi európai származású építészeti szerkezetek Észak-Amerikában, amelyeket valamikor a 11. században emeltek.

Egy 992-ben bekövetkezett napkitörést használva vonatkozási pontként az új kormeghatározási technika segítségével a Groningeni Egyetem kutatói megállapították, hogy 471 évvel Kolumbusz Kristóf első útja előtt érkezhettek a térségbe az első európai hajósok.

A vikingek korát a történészek 793-1066-ra teszik, ebben az időszakban a skandináv hajósok számos alkalommal átkeltek az Atlanti-óceánon. A hagyományos radiokarbonos kormeghatározással a régészek az új-fundlandi település korát nem tudták pontosan megállapítani.

Az új kormeghatározás arra a tényre épül, hogy a napkitörések egyik fajtája, az úgynevezett korona-anyagkidobódások (coronal mass ejection, CME) „ujjlenyomatai” látszódnak a fák évgyűrűiben. Köztudott, hogy 992-ben történt egy jelentős korona-anyagkidobódás. A településről vizsgált faanyagmintákban, amelyek három különböző fából származnak, a kutatók kimutatták, hogy 29 évgyűrű az e napkitörés utáni időszakban alakult ki.

Nem helyi őslakosok vágták ki ezeket a fákat, mivel bizonyíték van fémpengék használatára, amellyel ők még nem rendelkeztek – magyarázta Michael Dee, a Nature című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány vezető szerzője.

Azt nem tudni, mennyi ideig maradhattak a vikingek a térségben, valószínűleg egy évtizedig vagy kevesebb ideig, és valószínűleg mintegy száz skandináv ember volt jelen egyidejűleg. Az épületek hasonlítanak azokhoz, amelyeket a vikingek Grönlandon és Izlandon építettek – tette hozzá

L'Anse aux Meadows települése legalább nyolc épületből állt, közöttük volt egy kovácsműhely és egy kohó, továbbá egy fűrészüzem, amely egy hajókészítő műhely számára termelt.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Rekonstruált viking kori épületek L'Anse aux Meadows-ban
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár