2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

18 ezer éves kazuártojások írhatják újra a háziasított szárnyasok történetét

2021. szeptember 29. 10:25 MTI

Mintegy ezer megkövesedett tojáshéj vizsgálatával amerikai kutatók kiderítették, hogy már 18 ezer éve tenyésztett szárnyast a pleisztocén földtörténeti kor embere. A háziasítás kora ráadásul nem a békés baromfival, hanem a harapós természetű kazuárokkal kezdődhetett Új-Guinea szigetén. 

Az Új-Guinea szigetén talált leletek alapján a hosszú, erős, tőrhöz hasonlító lábujja miatt a világ legveszélyesebb madarának tartott kazuár lehetett az első tenyésztett szárnyas madár, jóval a baromfi mintegy 9500 évvel ezelőtti háziasítása előtt – adta hírül a CNN hírtelevízió honlapja.

A futómadár tojásait az ősember még a kikelés előtt összegyűjthette, majd felnevelte a madarakat. „Ez több ezer évvel a baromfi háziasítása előtt történt. Nem egy kis szárnyasról van szó, hanem egy hatalmas, harapós természetű, röpképtelen madárról, amely képes kibelezni az embert” – mondta Kristina Douglas, a Pennsylvaniai Állami Egyetem antropológusa, az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia (PNAS) folyóiratában megjelent tanulmány vezető szerzője.

A kazuároknak három fajuk van, amelyek Ausztrália északi részén, Queenslandben és Új-Guineán őshonosak. Douglas szerint a ősi elődök a legkisebb fajhoz tartozó törpekazuárok lehettek, amelyek mindössze 20 kilogramm súlyt nyomnak. A megkövesedett tojáshéjakat a kutatók szénizotópos vizsgálatnak vetették alá, így derítették ki, hogy azok 16-18 ezer évesek lehetnek.

Hogy megbizonyosodjanak feltételezéseikről, először élő madarak, pulykák, emuk és struccok tojásait vizsgálták, a kálciumot tartalmazó tojáshéj belseje ugyanis változik, ahogy az embrió nő. Háromdimenziós nagyfelbontású felvételeket készítve és a tojások belsejét vizsgálva a kutatók modellezték, milyen lehetett a tojás belseje a költés különböző időszakaiban.

Feltételezéseiket az ősi tojáshéjak vizsgálatát megelőzően a mai emuk és struccok tojásain tesztelték. Kimutatták, hogy a legtöbb maradvány már „érett” volt, azaz a fiókák már szinte teljesen kifejlődhetettek bennük.

„Azt találtuk, hogy a tojáshéjak nagy többségét az utolsó időszakban keltették, azaz akkor, amikor az embrióknak már teljesen kifejlett végtagjuk, csőrük, karmaik és tollazatuk volt” – magyarázta a paleontológus.

Ahhoz, hogy sikeresen keltessenek és felneveljenek kazuárokat, az embereknek tudniuk kellett, hogy hol voltak a vadon élő madarak fészkei, és ismerniük kellett, hogy mikorra várható a fiókák kikelése.

Ez nem könnyű feladat, mivel a madarak évente változtatták költőhelyeiket. Amikor a tojó lerakja tojásait, a kakas veszi át a fészket, ő költi ki 50 napon keresztül a tojásokat, és egy pillanatra sem hagyja őrizet nélkül leendő csemetéit. 

„Az emberek valószínűleg a vadászat során ölhették meg a kakast és gyűjtötték be a tojásokat. Mivel a fészkek őre nem hagyta magára utódait, a költés alatt alig táplálkozott, így legyengülve könnyen ragadozók áldozatává válhatott”– tette hozzá a kutató.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Az óriási kazuártojás (Kép forrása: Wikipédia/ Roger Culos/ CC BY-SA 4.0)
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár