2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Megtalálták egy eltűntnek hitt angolszász kolostor maradványait Angliában

2021. augusztus 24. 10:53 MTI

Egy eltűntnek hitt angolszász kolostor maradványait tárták fel a Readingi Egyetem régészei a dél-angliai Cookham faluban.

Bár történelmi dokumentumokban említés található a 8. századi kolostor létezéséről, annak pontos helye rejtély volt, a történelmi feljegyzések szerint Cynethryth királyné, Mercia uralkodójának, Offának a felesége volt a kolostor elöljárója.

A régészek a falu Szentháromság templomának kertjében folytattak feltárásokat, és fából készült épületek maradványait és a kolostor lakói által használt eszközöket találtak.

„Cookham eltűnt kolostora mindig a történészek érdeklődésének középpontjában állt, pontos helyéről számos elméletet állítottak fel. Erre a rejtélyre akartunk egyszer s mindenkorra fényt deríteni. Az általunk talált bizonyítékok kétség kívül megerősítették, hogy az angolszáz kolostor egy Temze menti kavicshordalékos szigeten terült el, ott ahol ma a templom áll” – idézte Gabor Thomast, az egyetem régészét a Heritage Daily hírportál.

„A királyi kötődésen kívül alig lehet tudni bármit is a kolostor életéről, illetve azokról, akik a Temze ezen szakaszán éltek, mivel régészeti emlékek nem kerültek elő. Az általunk feltárt leletek segítenek részletes képet alkotni arról, hogyan éltek és öltözködtek itt a barátok. Fényt derítenek arra, miként szerveződtek az angolszász kolostorok és milyen volt az életük” – tette hozzá a régész.

Az augusztusban végzett ásatásokon a régészek találtak korabeli ételmaradványokat, főzéshez és étkezéshez használt agyagedényeket, ruházatok maradványait, köztük egy bronz karkötőt és ruhatűt, amelyet valószínűleg a közösség nő tagjai hordtak.

„Egyértelmű bizonyítékok kerültek elő a kolostor elrendezéséről, körzeteiről, amelyek határait árkok jelölték ki. Az egyik körzet volt a lakhely, egy másikban ipari tevékenységet, valószínűleg fémmegmunkálást folytattak” – mutatott rá a régész.

Cynethryth királynéról Thomas elmondta, hogy egy igazi női vezető volt, akinek már életében valódi hatalma, státusza volt. „Nemcsak pénzérmét veretett arcképével az érméken, de az is tudott róla, hogy, amikor I. Nagy Károly frank király levelet írt az angol uralkodóknak, Offa királynak és Cynethryth királynénak közösen címezte levelét, egyenlő rangra helyezve őket” – magyarázta.

Cynethryth férje 796-ben bekövetkezett halála után csatlakozott a kolostorhoz és lett annak elöljárója, valószínűleg nyughelye is ott volt – tette hozzá Thomas.

Offa király a történészek többsége szerint a legbefolyásosabb angolszász uralkodó volt Nagy Alfréd előtt. Ő rendelte el földi határfal létrehozását Anglia és Wales között, amely még ma is látható.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Cynethryth királyné arcképével vert pénzérme a 8. századból
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár