2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Gép- és fegyvergyártással kezdődött a szocialista korszak ikonja, a Škoda története

2021. augusztus 8. 16:09 MTI

121 éve, 1900. augusztus 8-án halt meg Emil von Škoda mérnök és gyáriparos, a Škoda Művek és a nálunk is népszerű Škoda autókat előállító autógyár alapítója. Emil Škoda szülővárosában, Plzenben a Škoda Holding számos vállalata működik ma is.

1839. november 19-én született Plzeňben (németül Pilsen). Nagyapjának a városban kis lakatosműhelye volt, apja pedig a városi kórház főorvosaként dolgozott. Škoda származásáról ma is vitatkoznak a cseh, osztrák és német történészek, mert a gyáros jobban beszélt németül, mint csehül.

Ennek okát a cseh kutatók abban látják, hogy német iskolákat látogatott, lévén műszaki végzettséget akkor még anyanyelvén nem szerezhetett. A mindennapi életben ugyanakkor nagyon gyakorlatiasan viselkedett, a közéletben meglévő cseh-német ellentéteket soha nem engedte be gyárába.

A prágai egyetemen két évet tanult, de mérnöki diplomáját már Karlsruhéban szerezte meg. Ezután Franciaországban, Angliában és Poroszországban tett tanulmányutat, innen 1866-ban, az osztrák-porosz háború kitörésekor kiutasították. Hazatérve három évig Waldstein-Vertenberk gróf pilseni üzemében lett főmérnök, három év múlva megvette és rövid idő alatt felvirágoztatta a gyárat.

Škoda terjeszkedésbe fogott, a pilseni telephez új létesítményeket, vasútvonalat épített, a gépgyártás mellett belefogott a fegyvergyártásba is, 1890-től állított elő géppuskákat, majd ágyúkat és lőszert az osztrák-magyar hadsereg számára.

Gépműhelyeit, kovácsüzemeit és szerszámkészítő műhelyeit 1899-ben Škoda Művek néven egyesítette, létrehozva Európa egyik legnagyobb, 37 ezer embert foglalkoztató ipari komplexumát. A vállalat szállított alkatrészeket a niagarai vízerőműhöz és a szuezi csatorna zsilipjeihez, cukorgyárakhoz Törökországban és sörfőzdékhez Európa-szerte.

Emil Škoda rendkívüli szakmai tudásának köszönhetően gépészetet oktató professzorként is tevékenykedett Bécsben, a művészeket is támogatta, cégei nyereségéből sok alkotót szponzorált. Tekintélyes és befolyásos gyárosként, az osztrák felsőház tagjaként 60 évesen ért véget élete 1900. augusztus 8-án az ausztriai Amstettenben.

A plzeni Szent Miklós temetőben nyugszik. A gyorsan fejlődő céget 1909-től fia, Karl vezette. Az I. világháborúban a Škoda Művek volt az Osztrák-Magyar Monarchia legnagyobb fegyvergyártója, kiváltképp mozsárágyúi bizonyultak hatékonynak.

Az immár csehszlovák Škoda Művek 1918 után leszerelte hadiipari kapacitásait, és erőteljes korszerűsítő programba fogott. A II. világháborúban a konszern legtöbb vállalatát beolvasztották a német hadiiparba, ezért 1945 áprilisában egy szövetséges légitámadás a gyár hetven százalékát a földdel tette egyenlővé. A Škoda Műveket 1945-ben államosították, utolsó tulajdonosát, Škoda, önmagát már németnek valló unokáját internálták, és a táborban halt meg.

A Škoda Művek, amelyről levált a Mladá Boleslav-i autógyár és a prágai repülőgépgyár, főként a szocialista piacra szállított gépipari termékeket. A rendszerváltás után a vállalatot privatizálták, 2000-ben pedig megalakult a Škoda Holding, amely közlekedési eszközöket gyárt, egyebek között Miskolcra szállít villamosokat, Szegedre és Budapestre trolibuszokat.

A Škoda 1925-ben vásárolta meg az 1895-ben Václav Klement könyvárus és Václav Laurin gépészmérnök által alapított gyárat, amely kezdetben kerékpárokat, később motorkerékpárokat készített és 1905-től gyártott sorozatban személygépkocsikat. A Laurin és Klement az első világháború előtt a világ számos országában volt jelen (Budapesten az Andrássy út 10. alatt volt irodája), s még a japán császár fiának is szállítottak autót.

A cég pénzügyi gondjai és a fejlesztési kényszer miatt olvadt össze a csehszlovák gépipar legnagyobb vállalatával. Termékeit 1925 júniusa után Škoda néven forgalmazta és ekkor jelent meg az autókon a máig használt szárnyas nyíl embléma.

A Škoda Művek 1946-os államosítása után a műszakilag fejlett Octavia és Felicia modellek a szocialista járműgyártás ikonjai voltak. A Magyarországon is népszerű Felicia volt az egyetlen nyitható tetejű sportkocsi a keleti autók közt. A hatvanas évektől farmotoros családi autók kerültek ki a gyárból.

A rendszerváltást követő privatizáció során, 1991-ben a Mladá Boleslav-i Škoda autógyár a Volkswagen csoport tagja lett, s az onnan kikerülő esztétikus megjelenésű, korszerű műszaki tartalommal bíró autók immár a minőség tekintetében is világszerte elismerést aratnak. Emil Škoda szülővárosában, Plzeňben a Škoda Holding számos vállalata működik ma is.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár