2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Megtalálták az erdélyi szászok öt éve ellopott legrégebbi, XIII. századi kegytárgyát

2021. július 28. 10:19 MTI

Öt évvel az ellopása után a román rendőrség megtalálta azt a XIII. századi keresztet, amely a legenda szerint a romániai szászok legrégebbi kegytárgya – közölte kedden a román média.

A Szeben megyei rendőrség kedden bejelentette, hogy megtalálták egy férfinál azt a keresztet, amelyet 2016-ban loptak el a Szeben megyei Nagydisznód (Cisnădie) település evangélikus templomának múzeumából.

A kisméretű kegytárgyat ritkán liturgikus szertartásokon is használták, de többnyire a templom múzeumában őrizték. Az eltűnését 2016 nyarán jelentették, azóta a román hatóságok az Interpol rendszerében is rögzítették az értékes kulturális tárgyak között.

Hétfőn a hatóságoknak sikerült azonosítaniuk azt az 50 éves nagydisznódi férfit, akit a kereszt ellopásával gyanúsítanak, és akinél meg is találták az értékes tárgyat.

A rendőrség nem közölt részleteket arról, hogy hol tartotta elrejtve, és mi vezette őket nyomra, a nyomozás még folyamatban van. A műtárgyat már visszaadták a nagydisznódi evangélikus templom múzeumának.

A körmenetekkor használt kereszt a XIII. században készült egy nyugat-európai ötvösműhelyben. A legenda úgy tartja, hogy az első szász telepesek hozták magukkal, így ez a legrégebbi fennmaradt kegytárgya a romániai szászoknak.

A keresztet 1911-ben találták meg a nagydisznódi templom mellett levő régi kápolna osszáriumában, azóta őrizték az erdélyi templom múzeumában.

Romániában a szászok és a svábok alkotta német kisebbség létszáma drasztikusan csökkent, a tíz évvel ezelőtti népszámláláskor alig valamivel több mint 36 ezren voltak. A dél-erdélyi szász templomok jelentős része romos állapotban van, szertartásokat ritkán tartanak bennük.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár