2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Aranyra születtek: feledhetetlen olimpiai bajnokaink sikertörténete

2021. július 23. 11:38 Csernus Szilveszter

Hajós Alfréd 28 év különbséggel indult el két olimpián és emellett még négy sportágban volt az ország legjobbjai között. Gerevich Aladár több mint hat olimpiai cikluson keresztül volt a világ tetején, míg Polyák Imre három elveszített döntő után negyedszerre már aranyérmes lett. Takács Károly sportlövőnk elveszítette ügyesebbik kezét, de második olimpiáján előre megírta győzelmi beszédét, és valóban bajnok lett, és nem feledkezhetünk meg az egyetlen olimpián szerzett legtöbb aranyérem magyar rekorderéről, az idén 100 esztendős Keleti Ágnesről sem.

A Dunában tanult meg úszni

Első bajnokunk nem egyszerűen csak azért említésre méltó, mert ő nyitotta meg aranyérmeseink sorát, de életútja és olimpián elért sikerei bármely más korszakban csodálatot érdemelnének. A születésekor a Guttmann Arnold nevet kapó fiú egy Galíciából a magyar fővárosba bevándorló zsidó kereskedősegéd fiaként szegény családban nőtt fel. Az iskola mellett hajórakodóként segített apjának, ami mérföldkő volt az életében, mert a dunai matrózoktól megtanult úszni. Amikor Hajós Alfréd néven beiratkozott a Királyi József Műegyetemre, akkor már Magyarország legjobb úszója volt.

Felkészülését nehezen tudta tanulmányaival összeegyeztetni: a millenniumi ünnepségek évében a Rudas langyos termálvizében edzett. Az athéni megmérettetésre, az I. Olimpiai Játékokra való elutazáshoz a tavaszi szemeszter közepén egy hónap szabadságot kért és végül kapott a mogorva Ilyosvay Lajos dékántól.

Az elsőéves hallgató 100, 500 és 1200 méteres úszásra nevezett be – akkor még nem különítették el az úszásnemeket, bárhogy lehetett úszni. A Pireuszi-öbölben felsorakozók a 100 méteres úszás első olimpiai bajnokavatására készültek. A csípős áprilisi időben a tenger mindössze 11 Celsius-fokos volt, ami a budai termálfürdőhöz viszonyítva igencsak feladta a leckét a budapesti építészhallgatónak.

Volt, aki a hideg miatt feladta a versenyt, azonban Hajós Alfréd mindenkit maga mögött hagyva elsőként csapott célba, így megszületett Magyarország első olimpiai bajnoki címe. Aki ismeri napjaink 100 méteres férfi gyorsúszásának időeredményeit, talán elképed Hajós 1 perc 22 másodperces ideje láttán, ám a magyar sportoló amellett, hogy amatőrként, szabadidejében készült a megmérettetésre, hideg, hullámzó tengervízben érte el sikerét. Említésre méltó, hogy az első újkori olimpián rendeztek úszószámokat külön matrózoknak is, amelynek 100 méteres döntőjében 2 perc 20 másodperccel nyert a bajnok.

Hajósnak nem sok ideje volt ünnepelni, ráadásul a szervezés botlásának következtében nem tudott az 500 méteres gyorsúszás rajtjához odaérni. Talán jobb is volt így, ugyanis a szintén aznapi programban szereplő 1200 méteres táv közepén Hajós már azon gondolkozott, hogy feladja, pedig tanulva a 100 méteres versenyből, a hosszútávra már faggyúval kente be magát. Mégis elúszott a célig, ahol ereje annyira fogytán volt, hogy ki kellett segíteni a mólóra. A zord körülményekre jellemző, hogy második helyezett görög sporttársát három perccel előzte meg. Hajós 18 perc 22 másodperces idejével lett a második magyar olimpiai bajnoki cím tulajdonosa.

Nem csak a maroknyi magyar versenyző, de sokezer néző is ünnepelte. A görög trónörökös, a későbbi I. Konstantin király el is nevezte „magyar delfinnek”, amelyet másnaptól már a görög sajtó is átvett. A díjátadón a zenekar az osztrák himnuszra kezdett rá, de aztán elhallgatott, az első magyar olimpiai csapat hét tagja így énekelve kezdett bele Kölcsey Himnuszába. Az Osztrák Császársággal közös volt a külügy, de a sportügy nem, sőt, a Lajtán túl még Csehországnak (Bohémia néven) is sikerült külön olimpiai csapatot indítania 1900-tól.

Ma már furcsának hangzik, de Hajós nyakába egyszer sem került aranyérem: az első két újkori olimpián a bajnokok még ezüstérmet kaptak (a bronz a második helyezettnek járt). Az első aranyérmünket így Hajós utódja, Halmay Zoltán kapta, akit az 1904-es St. Louis-i olimpián avattak kétszeres bajnokká 50 és 100 yardos gyorsúszásban (második olimpiai bajnokunk, a diszkoszvető Bauer Rudolf 1900-ban még szintén ezüstéremmel tért haza).

A Magyar Delfin igazi sportember volt, pályafutása nem ért véget az első olimpiával. Hazatérte után Budapesten sikerrel teljesítette a vizsgákat, majd új sportágakban próbálta ki magát, mint a síkfutás, diszkoszvetés és a gátfutás, melyek révén az országos bajnokságokban tovább bővítette éremkollekcióját. A BTC színeiben még a labdarúgásba is belekezdett, amelyben a válogatottságig vitte, sőt 1906-ban – 28 évesen – a magyar csapat szövetségi kapitánya lett. Sportteljesítményén túl több épületet is tervezett, a leghíresebb a margitszigeti uszodakomplexum, amely ma nevét viseli.

Hajós Alfréd olimpiai pályafutását is tovább folytatta – mégpedig 28 év után. Az 1924-es Párizsi játékokon a művészeti versenyek építészet kategóriájára küldte el „Ideális stadion” művét, amelyet Lauber Dezsővel közösen készítettek. A pályaművet a második helyezésre tartotta érdemesnek a zsűri, így Hajós Alfréd ismét egy ezüstérem birtokosa lett. Az első helyezésre azonban senkit sem hirdettek ki, sokan ezért győztesnek tekintik az építészpárost. Coubertin javaslatára az olimpiai művészeti versenyeken „üres helyezések” gyakran előfordultak, továbbá a NOB ma már nem tartja számon ezeket az olimpiai éremtáblázatokban.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Hajós AlfrédKeleti ÁgnesGerevich AladárPolyák ImreTakács Károly
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár