2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Korszerű látogatóközpontot kap a Szennai Skanzen

2021. február 24. 11:58 MTI

Építészeti tematikájú pályázat indult a Szabadtéri Néprajzi Múzeum tagintézményeként működő Szennai Skanzen látogatóközpontjának kialakítására - közölte az intézmény kedden az MTI-vel.

A pályázati felhívás szerint a Szennai Skanzen szabadtéri múzeum a jelenlegi infrastrukturális lehetőségeivel elérte a látogatófogadás és kiszolgálás maximumát, ezért a szennai önkormányzat és a tagintézményt működtető Szabadtéri Néprajzi Múzeum az idegenforgalmi szempontból kiemelt jelentőségű területen új látógatóközpont létesítését tartja szükségesnek.

A Szennai Skanzen Látógatóközpont című pályázaton részt vehetnek a pályázat benyújtási időpontjában 70. életévet be nem töltött, számlaképes, építőművész, építészmérnök, építész, belsőépítész végzettséggel rendelkező szakemberek vagy tevékenységi körükben jogosultsággal rendelkező gazdasági szervezetek.

Minden pályázó csak egyetlen pályaművet nyújthat be, a bíráló bizottság döntése alapján az első három helyezett legalább bruttó 100 ezer forint, legfeljebb bruttó 250 ezer forint összegben részesülhet. További maximum 5 pályázó díszoklevél formájában elismerésben, kiemelt elismerésben, egy pályázó közönségdíj formájában 50 ezer forint díjazásban és ajándékcsomagban részesül. A benyújtás határideje március 22.

A fejlesztés megvalósításánál lényeges szempont, hogy nemcsak a több mint 700 fős lélekszámú község, hanem a mintegy 50 ezer lelket számláló vonzáskörzet igényeinek is meg kell felelnie.

A környezettudatos és fenntartható építészet szempontjait és a 21. századi látogatói elvárásokat figyelembe vevő látogatóközpontban az orientációs és oktatási tereken túl raktárak, irodák, vendégszobák mellett vendéglátóipari egység, múzeum bolt, állandó és időszakos kiállítótér, irodák, tárgyalótér, konferenciaterem és pihenőtér is helyet kap.

A korszerű 600 négyzetméteres új fogadóépület-látogatóközpont a múzeum területének déli részére kerül.

A Szennai Skanzen Somogy megyeszékhelyétől, Kaposvártól 8 kilométerre található. A falumúzeum célja a Somogyban napjainkig fennmaradt talpas-favázas népi építészet emlékeinek az utókor számára történő megőrzése.

A múzeum területén található Somogy egyik legszebb műemléke, az 1785-ben népi barokk stílusban épült festett, kazettás mennyezetű református templom és parókia épülete.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár