2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Túl „polgárinak” találták a lapját, évekig nem jelenhettek meg versei Nemes Nagy Ágnesnek

2021. január 3. 12:38 MTI

99 éve, 1922. január 3-án született Budapesten Nemes Nagy Ágnes Kossuth-díjas költő, műfordító, esszéista. Költészetében szigorúan tartotta magát a racionalizmushoz, de a látszólagos szenvtelenség, távolságtartás, hűvös józanság és csillogó intellektus mögött kimondhatatlan szenvedély parázslott.

Szülei az Ugocsa megyei Halmi községből vándoroltak Budapestre az I. világháború után, Nemes Nagy Ágnes már itt született.

A legendás Baár-Madas Református Leánylíceum tanulója volt, a költő-igazgató Áprily Lajos személye meghatározta költői pályáját.

A Pázmány Péter Tudományegyetemen tanult tovább, ahol megismerte Szerb Antalt, Halász Gábort, valamint Lengyel Balázst, akivel 1944 áprilisában össze is házasodtak. A második világháború idején férjével, aki megszökött a katonaságtól, üldözötteket mentettek és bújtattak.

Első verseskötete Kettős világban címmel jelent meg 1946-ban, amelyért két évvel később Baumgarten-díjat kapott.

Ugyancsak 1946-ban a Köznevelés című pedagógiai folyóirat munkatársa lett, majd Lengyel Balázzsal megalapították az Újhold című folyóiratot, amely a babitsi Nyugat eszmeiségét és minőségigényét vállalta magára. A lapot egy idő után a hivatalos kultúrpolitika túlságosan polgárinak találta, s 1948-ban be is tiltotta.

Ezt követően csak a Vigíliában jelenhettek meg versei, s emellett gyerekeknek szóló műveket írt. 1958-tól szabadfoglalkozású íróként dolgozott. Jelentős műfordítói tevékenységet is folytatott, főként francia és német nyelvű műveket ültetett át magyarra.

A hatvanas évektől ismét megjelenhettek versei, az 1969-es Lovak és angyalok című kötetéért József Attila-díjjal jutalmazták. Költészetében szigorúan tartotta magát a racionalizmushoz, de a látszólagos szenvtelenség, távolságtartás, hűvös józanság és csillogó intellektus mögött kimondhatatlan szenvedély parázslott.

A hatvanas évek végétől neve egyre ismertebbé vált az országhatárokon túl is, külföldi folyóiratok, antológiák közölték verseit angol, német, francia és olasz nyelven.

Nemes Nagy Ágnes a hetvenes, nyolcvanas években a magyar irodalmi élet meghatározó személyisége lett, kapcsolatot tartott az emigrációban élő költőkkel, írókkal, több külföldi felolvasóesten, írótalálkozón is részt vett.

Esszéköteteiben pályatársakról, a műfordítás és a versírás gyakorlatáról, az alkotáslélektanról, verselemzésről írt.

Gyermekeknek szóló meséi közül kiemelkedik a Bors néni könyve, amelyből nagy sikerű előadás született a Kolibri Színházban. 1986-ban Lengyel Balázzsal újraindították az Újholdat, amely almanach formájában évente kétszer jelent meg.

1983-ban életműve elismeréseként megkapta a Kossuth-díjat, 1991-ben pedig alapító tagja lett a Magyar Tudományos Akadémián belül szerveződő Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának. Budapesten hunyt el 1991. augusztus 23-án.

1997-ben férjével együtt posztumusz megkapta Izrael Állam Jad Vasem kitüntetését, mert a nyilasuralom alatt mentette az üldözötteket. 1998-ban a Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány Nemes Nagy Ágnes Emlékdíjat alapított a magyar esszéirodalom legjobbjainak elismerésére.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Nemes Nagy Ágnes otthonában, 1963. (kép forrása: Fortepan / Hunyady József)
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár