2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

A fair play megtestesülése volt az első „százados”, Billy Wright

2020. szeptember 3. 13:53 MTI

26 éve, 1994. szeptember 3-án halt meg Billy Wright angol futballista, aki a világon elsőként lett százszoros válogatott.

William Ambrose Wright a közép-angliai Ironbridge-ben született 1924. február 6-án. Már kiskorában felfigyeltek a tehetségére, volt olyan, hogy az iskolai csapat középcsatáraként tízszer is a hálóba talált egy meccsen.

Tizennégy éves volt, amikor tornatanára kezébe nyomta a hirdetést, amelyben a kor egyik legjobb angol focicsapata, a Wolverhampton Wanderers tehetséges gyerekeket keresett utánpótlásnak. A válogatón Billyt első ránézésre túl kicsinek találták és elutasították, de elkeseredését látva végül nyolchónapos próbaidőt ajánlottak neki.

Az edzéseken egyre jobban teljesített, így tizenöt évesen már bekerült a kezdőcsapatba, 1941-ben pedig profi szerződést kapott. Ekkor már javában dúlt a második világháború, a nemzeti bajnokság félbeszakadt és csak regionális meccseket játszottak. Wright egy évre a Leicesterhez került, ahol csatárként és védőként is pályára lépett, majd 1943-ban besorozták. A seregben a katonákat edzette, s amikor csak lehetett, focizott, 1945-ig több mint 100 mérkőzésen játszott.

A Football League, az angol nemzeti bajnokság 1946-ban indult újra, ekkor már Wright volt a Wolverhampton csapatkapitánya, a "Farkasok" az ő vezényletével érték el legnagyobb sikereiket. A gárda 1949-ben elnyerte az angol FA Kupát, majd 1954-ben nagy riválisát, a West Bromwichot maga mögé utasítva bajnoki címet nyert, utóbbi diadalt két alkalommal, 1958-ban és 1959-ben megismételte.

Ekkoriban sokan a Wolverhamptont tartották a világ legjobb klubcsapatának. Maga Wright 1949 és 1959 között szinte mindvégig a pályán volt, az évtized alatt csak 31 mérkőzésről hiányzott.

A klubjában jeleskedő, sokat futó, jól fejelő játékost 1946-ban meghívták a válogatottba, ahol szeptember 28-án, az Írország elleni 7-2-es mérkőzésen hátvédként debütált. 1948-ban lett a nemzeti tizenegy csapatkapitánya, s összesen 90 alkalommal vezette az angol válogatottat, felállítva a legtöbb kapitányként játszott mérkőzés rekordját - e csúcson 1973 óta Bobby Moore-ral osztozik. 1959. április 11-én, a Wembley Stadionban a labdarúgás történetében elsőként századszor öltötte magára a válogatott mezt, s május 28-án utolsó, 105. mérkőzésén (Anglia-Egyesült Államok 8-1) búcsúzott a válogatottól.

Megérdemelte a szép befejezést, mert az angol nemzeti együttes élén számos kudarcot is el kellett viselnie. A legmegrázóbb minden bizonnyal az "évszázad mérkőzésén", 1953. november 25-én a magyar Aranycsapattól a Wembleyben elszenvedett 6-3-as vereség volt, amikor az angol válogatott történetében először hazai pályán kapott ki egy kontinentális csapattól.

A találkozó elején ő fogott kezet Puskás Ferenccel, aki góllal befejezett legendás hátrahúzós cselével őt, a világ egyik legjobb hátvédjét küldte padlóra, s neki szólt a meccset közvetítő Szepesi György sokat idézett "All right, Mr. Wright!" mondása. A magyar szempontból dicsőséges meccsre később így emlékezett: "...a magyaroktól nem volt szégyen kikapni. Megvallom, el sem tudtam képzelni azt, hogy ilyen jók lehessenek..."

Wright a fair play megtestesülése, a pályán és a pályán kívül is gentleman volt. 646 mérkőzésén sohasem kapott figyelmeztetést, és egyszer sem állították ki. Az 1951-1952-es szezonban az év játékosának választották, 1959-ben megkapta a Brit Birodalom parancsnoka (CBE) érdemrendet.

Magánélete is példás volt. 1958-ban feleségül vette Joy Beverley-t, a sikeres Beverley Sisters popegyüttes énekesnőjét, aki élete végéig társa maradt. Az első celeb-futballista titkolni akart esküvőjére 6-7 ezer kíváncsiskodó gyűlt össze.

Aktív pályafutása befejezése után az angol ificsapat, majd 1962-től az Arsenal menedzsere lett, de a kezdeti sikerek után be kellett látnia, hogy nem alkalmas a feladatra. 1966-tól tévékommentátorként tartotta a kapcsolatot a focival, 1989-es nyugdíjba vonulásáig egy regionális tévécsatorna sportszerkesztőségét vezette.

1990-ben a Wolverhampton igazgatótanácsának tagja lett, 1993. december 7-én ott volt és Puskással is kezet fogott a "Farkasok" újjáépített otthona, a Molineux Stadion avatómérkőzésén, amelyre a Budapesti Honvédot hívták meg. Wrightról nevezték el a stadion három új lelátójának egyikét, később a létesítmény előtt állították fel a szobrát.

1994 elején hasnyálmirigyrákkal diagnosztizálták, s a betegség 70 éves korában, 1994. szeptember 3-án végzett vele, hamvait a Molineux Stadion gyepén szórták szét. 2008-ban közkívánatra róla nevezték el a Birmingham és Wolverhampton között közlekedő Midland Metro villamos 7-es vonalát, 2009-ben pedig kampányt indítottak posztumusz lovaggá ütése érdekében.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár