2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Tárgyalás és szabályos ítélet nélkül végezték ki Federico García Lorcát Franco emberei

2020. augusztus 19. 09:31 MTI

84 éve, 1936. augusztus 19-én végezték ki a spanyol polgárháború idején Federico García Lorca spanyol költőt. A holttestét rejtő tömegsír egyes feltételezések szerint Granada közelében található, ám a 2009-es vizsgálatok során nem találtak sem tömegsírt, sem emberi maradványokat.

Az andalúziai Fuente Vaqueros nevű falucskában született 1898. június 5-én. Apja jómódú földbirtokos volt, anyja tanárnő. 1909-ben a család Granadába költözött, Lorca az ottani jezsuita gimnáziumban érettségizett, majd 1915-től az ottani egyetemen folytatta tanulmányait. Jogot és filozófiát hallgatott, mellette zenét és festészetet tanult, verseket írt.

Első irodalmi munkája 1917-ben jelent meg, egy év múlva kiadták első, prózai írásokat tartalmazó kötetét is, amelyet egy kasztíliai utazás ihletett. 1919-ben a Madridi Egyetemre került, s tagja lett a Residencia de Estudiantesnek (a hallgatók kollégiumának), amely ebben az időben a főváros kulturális központja volt.

Itt kötött barátságot Salvador Dalíval, Luis Bunuellel, Rafael Albertivel. A Residencián eltöltött első két év után felolvasóestjeinek köszönhetően nevét és verseit már országszerte ismerték.

1920-ban írta első színdarabját, A halálthozó pillangót, amelyet egy előadás erejéig Madridban is bemutattak. 1922-ben részt vett a granadai népzenei fesztiválon, s ennek hatására a népköltészetben és a cigány művészetben, a hagyományos műfajokban vélte megtalálni a saját mondandójához illő kifejezési formát. Ekkor jelentek meg rendkívül népszerű kötetei, az Andalúz dalok és a Cigányrománcok.

1927-ben Mariana Pineda című darabjához a régi barát, Dalí tervezett díszletet, s ebben az évben nyílt kiállítás Barcelonában rajzaiból. Gallo címmel folyóiratot indított, majd New Yorkban és Kubában töltött egy évet.

Az idegenben töltött egy évről szól A költő New Yorkban című műve, amely csak halála után jelent meg. 1931 áprilisa, a köztársaság kikiáltása után belevetette magát a színházi életbe, egy egyetemi színtársulat, a La Barraca első embere lett.

A színházban elemében volt: zenélt, szervezett, rendezett, és megírta nagy népi drámatrilógiájának darabjait, a Vérnászt, a Yermát és a Bernarda Alba házát. E műveiben a nők állnak a középpontban, elfojtott szenvedélyeik és a tradicionális, merev életszemlélet közötti küzdelem alakítja sorsukat.

1934-ben meghalt torreádor barátja, a fájdalom íratta vele talán legszebb elégiáját, a Torreádorsiratót. A polgárháború kitörésekor Granadában tartózkodott, hogy a maga eszközeivel az ellenállásra buzdítsa bajtársait.

Nem tudhatta, hogy neve - baloldali meggyőződése és nyílt homoszexualitása miatt - szerepel a francoisták feketelistáján, de a vérengzések láttán veszélyben érezte magát, és Luis Rosales költőnél keresett menedéket.

Augusztus 16-án mégis letartóztatták, s bár a zeneszerző Manuel de Falla Franco vezérkaránál próbálta kijárni elengedését, 1936. augusztus 19-én hajnalban, mindennemű tárgyalás és szabályos ítélet nélkül három társával együtt kivégezték.

A holttestét rejtő tömegsír egyes feltételezések szerint Granada közelében található, ám a 2009-es vizsgálatok során nem találtak sem tömegsírt, sem emberi maradványokat. Egy spanyol történész 2011-ben publikált kutatásai szerint a költőt a kivégzés helyén, Fuente Grandesben, a Viznart Alfacarral összekötő út mellett hantolták el, és 2014-ben Alfacar mellett ismét megkezdődött a kutatás a sírja után.

Garcia Lorca több mint 19 ezer darabból álló hagyatékát, amelyben rengeteg kézirat, levél, fénykép, rajz és a személyes könyvtára is található a nevét viselő alapítvány kezeli, a spanyol állam pedig védett kulturális értéknek nyilvánította. Az állam és az alapítvány között évek óta tartó vita miatt azonban az igen gazdag anyag még nem kerülhetett méltó helyére, a Granadában létrehozott Lorca Múzeumba.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár