2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

10 tény Nagy Péter cárról

2020. június 24. 08:18 Múlt-kor

1. Az Oroszország felemelkedése érdekében bevezetett nyugatos reformjairól ismertté vált I. (Nagy) Péter cárt (1682-1725) az egyik legnagyobb orosz uralkodóként tartják számon. Péter nyugati minták alapján modernizálta a hadsereget és a flottát, fejlesztette az ipart és az oktatást, centralizálta a közigazgatást és megerősítette az ortodox egyház állami felügyeletét.

2. Bár Péter országlása idején mindössze egy olyan év volt, amikor Oroszország nem viselt háborút, területi hódításainak köszönhetően uralkodása végére az ország nagyhatalommá vált.

3. I. Pétert 1682-ben kiáltották ki cárnak, ám a féltestvére, Zsófia által vezetett puccs következtében gyengeelméjű féltestvérének, V. Ivánnak kedvezve „második számú cárrá” fokozták le. Az ifjú cár hét évvel később, 1689-ben fosztotta meg Zsófiát régensként gyakorolt hatalmától, és egy kolostorba száműzte. 1696-ban, V. Iván halála után egyeduralkodóvá vált.

4. Péter volt az első orosz uralkodó, aki elhagyta az ország területét. 1697-98-ban küldöttségével inkognitóban tett európai körutat, hogy megvizsgálja a nyugati országok fejlettségének okait.

5. A cár Hollandiában több hajógyártó üzemben is ácsként dolgozott. Itt szerzett tapasztalatai segítették abban, hogy ütőképes orosz flottát tudott felállítani. Péter az 1698-as hazatérésekor a nyugatias reformok jegyében a bojárok körében kötelezővé tette az európai ruhaviseletet és betiltotta a szakállat. Néhányuk arcszőrzetét maga vágta le.

6. A parasztság tagjai az ún. szakálladó megfizetése esetén mentesülhettek arcszőrzetük lenyírásának terhe alól. Helyzetüket az újonnan bevezetett, a korábbi adótételeket megháromszorozó fejadó is nehezítette. Az orosz néplélektől teljesen idegen, nyugatias reformok miatt a parasztság körében széles körben elterjedt az a nézet, hogy Péter maga az Antikrisztus.

7. A Néva partján, mocsaras területen, Amszterdam mintájára felhúzott Szentpétervár építése 1703-ban kezdődött. A város 1712-13-ra már Oroszország fővárosa lett. Szentpétervár építésekor a rossz időjárási körülmények, a járványok és a kegyetlen bánásmód miatt több ezer jobbágy vesztette életét.

8. Pétert rendkívüli módon szórakoztatták a testi hibával született emberek. Szentpétervári udvarában többek között számos törpe és „óriás” is az uralkodó szolgálatába szegődött. A cár 1710-ben udvari törpéje, Iakim Volkov esküvőjére minden moszkvai törpét Szentpétervárra rendelt. A lerészegedésbe fulladó esküvőn mintegy 70 törpe vett részt.

9. Péter 1692-ben létrehozta az egyházi hierarchiát kigúnyoló – rövidített nevén – Legrészegebbek Zsinatát, amelynek égisze alatt barátaival és követőivel hatalmas ivászatokat rendeztek.

10. A hadireformok következtében 1705-től 20 háztartásonként kellett egy katonát a seregbe küldeni. Az újoncok kezére – szökésük megelőzése végett – egy jelet égettetett.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár