2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Egy építkezésen találták meg London legrégebbi színházát

2020. június 11. 10:50 MTI

London legkorábbi színházára bukkantak egy építkezésen. A feljegyzésekből már ismert Red Lionról (Vörös Oroszlán) úgy vélték, ez lehetett az első Erzsébet-kori színház, amelyet kifejezetten előadások céljából építettek, helyszíne azonban régóta vitatott volt.

Faszerkezeteket, tárgyakat és épületelemeket találtak egy whitechapeli ásatáson az elmúlt évben. Stephen White régész különleges felfedezésnek nevezte az eredményeket – számolt be róla a BBC.com szerdán.

A Red Liont az ismeretek szerint 1567 körül építtette John Brayne, aki később a shoreditch-i The Theater építésében is részt vett 1576-ban.

A régészek 2019 januárjában fogtak hozzá egy téglalapalakú, 144 gerendából álló faszerkezet feltárásához. Emelvények vagy galériaülések létére utaló lyukakat is találtak a szerkezet körül.

A leletek helye 12,3 méterszer 9,3 méteres területet foglal magába, mely megfelel egy írásos emlékben a Red Lionnal kapcsolatban említett méreteknek.

„Közel 500 év elteltével talán végre megtaláltuk az Erzsébet-kor hajnalát jelképező Vörös Oroszlán maradványait” – mondta White.

A kutatás során a feltárt terület északkeleti sarkában olyan 15-16. századi épületek nyomait is megtalálták, amelyeket a következő 100 évben továbbfejlesztettek.

A szakértők szerint ezek a Red Lion fogadó részei lehettek, melyet egy közeli tanyából alakítottak ki. Két sörpincét, korsókat, üvegeket és fémkupákat is felfedeztek a maradványok között.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár