2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Emberelődök három faja is élt egy időben egymás mellett

2020. április 6. 12:01 MTI

Emberfélék három faja is élt egy időben egymás közelében a mai Dél-Afrika területén - állapította meg egy új kutatás. A kutatók megtalálták az ember közvetlen elődjének tartott Homo erectus (felegyenesedett ember) eddig ismert legrégibb maradványát.

A Johannesburg melletti barlangegyüttesben feltárt leletekről szóló tanulmány a Science tudományos folyóiratban jelent meg. A három hominida az Australopithecusok, a Paranthropusok és a Homo-csoportba tartozott. Az Australopithecusok leghíresebb képviselője a Lucynak nevezett egyed, amelynek kövületei Etiópiában kerültek elő.

A Drimolen-barlangokban talált maradványok korát a melbourne-i LaTrobe Egyetem tudósa, Andy Herries és kollégái három különböző technológiával határozták meg: elektronspin-rezonanciával (ESR), amely az anyag fényelnyelését vizsgálja erős mágneses tér jelenlétében, paleomagnetizmussal - ahol a kőzetrétegek rögzítik a korabeli mágneses mező irányát -, és az urán-ólom radiometrikus technikával.

"A három módszer adatait együtt vizsgálva igen pontos dátumot kaptunk, minden fosszíla 2,04-1,95 millió éves" - mondta el a BBC-nek Stephanie Baker, a Jonannesburgi Egyetem munkatársa.

A Drimolen-barlangok az évek során sokféle ősi kövületet adtak, köztük az emberelődökét. Néhány éve azonban két új koponyatető került elő, egyik a viszonylag primitív Paranthropus robustusok közé tartozott, a modernebbnek tűnőt viszont Homo erectusként azonosították, a leletet DHN 134-nek nevezték el.

A Homo erectus az ember egyik közvetlen elődje, talán ez volt az első a korai emberelődök közül, amely kivándorolt Afrikából. Nemcsak a legkorábbi kövületét, de az egyelten dél-afrikai maradványát azonosították a leletben.

"Eddig úgy véltük, Kelet-Afrikából származik a faj, de most úgy tűnik, inkább a kontinens déli részéről. Ez azt jelenti, hogy innen először északra, Kelet-Afrikába vándoroltak, innen Észak-Afrikán át szerte a nagyvilágba" - magyarázta Baker.

Valaha úgy vélte a tudomány, hogy az emberi evolúció lineáris fejlődés, amelynek végén kiemelkedik a mai ember. Most egyre inkább úgy tűnik, a kép valójában sokkal bonyolultabb volt.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár