2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Világháborús kárpótlás ígéretével csalt ki pénzt 400 embertől egy nő és családja

2020. március 20. 17:20 MTI

A Balassagyarmati Járási Ügyészség egy 34 éves szentendrei nő ellen emelt vádat, aki családtagjával több mint négyszáz embert csapott be a második világháborús kárpótlás valótlan ígéretével - tájékoztatta az MTI-t a Nógrád megyei főügyész pénteken.

Bóna Gyula ismertette: a vádlott néhai apósa 2017 szeptemberétől hirdette az interneten, hogy több százezer, esetenként millió forint összegű hozzátartozói kárpótlást fog biztosítani az 1944 előtt született, a második világháborúban részt vett, elhunyt vagy hadifogságba esett hozzátartozó után.

Ehhez 1500-3000 forintos "adminisztrációs költséget" kért, és több fiktív roma párt, illetve egyesület logójával ellátott formanyomtatványokat készített.

A vádlott azóta elhunyt apósa - akit az ügyben korábban gyanúsítottként hallgattak ki - a jelentkezők toborzását az ország egészére kiterjesztette.

2017 szeptember végére több százan fordultak meg a család szentendrei lakásán. 2017 szeptember végétől 375-en fizettek be be 1500 és 12 ezer forint közötti "regisztrációs díjat". A pénzt a vádlott és családja saját céljaira elköltötte.

Az ügyészség 409 rendbeli, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett csalás vétsége miatt emelt vádat a büntetlen előéletű nő ellen.

Vele szemben felfüggesztett fogházbüntetésre tett indítványt, meg kell továbbá fizetnie a sértettek által kért kártérítést, és további több mint 900 ezer forint vagyonelkobzásra is számíthat.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár