2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Lelkes, császárhű katonából vált a királyság ellenzőjévé a Lúdas Matyi írója

2020. január 6. 08:37 MTI

Fazekas Mihályt, a Lúdas Matyi (mai helyesírással: Ludas Matyi) és az első magyar növényhatározó szerzőjét 254 éve, 1766. január 6-án keresztelték meg Debrecenben. Életének ez az első ismert dátuma: pontos születési idejét nem tudjuk, de a korabeli szokások ismeretében valószínű, hogy 1765 utolsó napjaiban láthatta meg a napvilágot.

Ősei között vagyontalan katonanemesek találhatók, de közvetlen elődei már debreceni iparos cívisek voltak, apja gyógykovácsként dolgozott.

Felcseperedvén a debreceni református kollégium diákja, majd 1781-től a teológiai akadémia hallgatója lett. Itt ismerkedett meg a felvilágosult eszmékkel, és már ekkor felébredt az érdeklődése a természettudományok és a növénytan iránt.

1782-ben, tizenhat évesen katonának állt, közlegényként kezdte, és hét év után már hadnagy volt, majd főhadnaggyá léptették elő. Végigjárta a korabeli Habsburg-háborúk csatatereit, az egyik ujját el is vesztette Moldvában a törökök ellen vívott ütközetben.

Első verse 1789-ben jelent meg nyomtatásban. 1792-ben hosszabb szabadságra hazatért Debrecenbe, feltehetően ekkor kötött barátságot a költő Csokonai Vitéz Mihállyal.

A következő évtől a francia háborúkban huszártisztként szolgált Németalföldön, a Rajna-vidéken, Észak-Franciaországban.

Az első években még lelkesedett a kalandos életért, a hosszú katonáskodás alatt azonban meggyűlölte a harcokat, a vérontást.

A császárhű lovastisztből a felvilágosodás republikánus követője lett, csatadalait háborúellenes versek követték, végül 1796-ban lemondott tiszti rangjáról, és hazautazott. A debreceni közéletnek és a botanikának szentelte életét, a költészetet pedig kulturált emberhez illő passziónak tartotta.

Agglegényként anyjával és húgaival élt, boldogtalanul végződött szerelmei sokáig visszatartották a nősüléstől, Moldvában és Franciaországban szövődött románcainak a katonaélettel járó áthelyezések vetettek véget.

1804-ben aztán megházasodott, de hamarosan özvegyen maradt, visszavonultságát baráti köre - Csokonai Vitéz Mihály, Földi János orvos, nyelvtudós - enyhítette.

Legtöbb verse a hazaköltözés és Csokonai 1805-ben bekövetkezett halála közti időszakban született. Ezekben az években írta meg első fogalmazásban népmesei ihletésű művét, a nemesi pöffeszkedést kifigurázó Lúdas Matyit.

A kézirat gyorsan terjedt, és szerzőjének tudta nélkül, névtelenül 1815-ben ki is adták Bécsben, ami felháborította. Némi átdolgozás után, 1817-ben saját neve alatt jelentette meg a végső változatot Bécsben, a könyvet Magyarországon 1831-ben adták ki először.

A tömör, időmértékes verselésű elbeszélő költemény (kiseposz) társadalomkritikája alighanem a legmerészebb a korban: Lúdas Matyi az első paraszt, aki fölényben van a nemesúrral, Döbrögivel szemben. Nem is maradt visszhang nélkül, a nemesség nagy része "merényletet" látott benne.

Műve - jóllehet vándormotívumot dolgozott fel - rendkívül népszerű lett, a "Háromszor veri ezt kenden Lúdas Matyi vissza" szállóigévé vált, és számos feldolgozása született: az 1950-ben bemutatott Lúdas Matyi volt az első színes magyar játékfilm, 1977-ben Dargay Attila rendezett a műből egész estés rajzfilmet.

Lírai munkái ugyancsak kimagaslóak, 1823 júniusában írta leghíresebb versét, a Nyári esti dalt. Élete végén a sztoikus filozófia követőjévé vált, verset már alig-alig írt, vitairatokkal szólt bele az irodalom ügyeibe, Debrecen védelme című cikke kapcsán Kazinczyval is vitába keveredett.

1819-től szerkesztette, jórészt maga írta a Debreceni Magyar Kalendáriumot, amely szépirodalmi és ismeretterjesztő olvasmányokat közölt, a tudomány és a felvilágosodás eszméinek terjesztése érdekében.

Különös gonddal művelte földjét, néhány holdnyi birtokát élete végére mintegy nyolcvan holdnyira gyarapította. Sógorával, Diószegi Sámuellel, a hajdúböszörményi botanizáló prédikátorral 1807-ben adták ki Debrecenben az első magyar növényhatározót, a Linné rendszere alapján készült Magyar Füvészkönyvet.

A műben a svéd botanikus osztályozási rendszere ugyan formális, érdeme mégis óriási, mert megteremtette a magyar növénytan nyelvét.

A füvészkönyvből csak kevés fogyott, a maradi gazdák idegenkedtek attól, hogy "könyvből vessenek-arassanak". Az értetlenség elkeserítette, de tovább munkálkodott a növénytan tudományának népszerűsítésén. Megtervezte a később nagyhírű debreceni füvészkertet, de megnyitását már nem érhette meg.

Mindezek mellett tevékeny közéleti ember maradt. 1806-ban ő lett a debreceni kollégium gazdasági vezetője, majd később Debrecen főpénztárnoka, 1807-től városi esküdt.

Ő szervezte meg a debreceni polgárkatonaságot, a városi rendfenntartó alakulatot, mai szóval rendőrséget, melynek kapitánya lett. Fazekas Mihály utolsó éveiben sokat betegeskedett, 1828. február 23-án tüdőbajban halt meg.

Összegyűjtött költeményei először 1836-ban jelentek meg. Emlékműve 1977-től áll a debreceni Nagyerdő egyik sétányán, szülővárosában és Budapesten is patinás iskola viseli nevét.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Az 1815-ös kiadás címlapja (kép forrása: Wikimedia Commons)
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár