2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Ágyban, párnák közt halt meg A keresztapa alakját ihlető Frank Costello

2019. november 14. 17:59 Múlt-kor

Az általa ihletett Don Corleonéhoz hasonlóan Frank Costello politikusokat tartott a markában, nem volt hajlandó a drogkereskedelemben részt venni, és túlélt egy merényletkísérletet, amely kis híján sikerrel járt.

Fegyver és erőszak nélkül

A híres maffiózók többségétől három fő dologban különbözött: sosem hordott fegyvert, tanúskodott a szervezett bűnözésről az Egyesült Államok Szenátusa előtt az ötödik alkotmánykiegészítés (a bíróság előtti öninkriminálás elkerülésének joga) védelméről lemondva, és számos letartóztatása, börtönbüntetése és egy merényletkísérlet ellenére szabad emberként halt meg békésen, 82 éves korában.

Mindazonáltal „a maffia miniszterelnöke” a történelem egyik legsikeresebb bűnözője volt. Már A keresztapa című regény írója, Mario Puzo is őt vette alapul Don Vito Corleone karakterének megalkotásakor, és a regény megfilmesítésekor a Corleonét alakító Marlon Brando is Costello szenátusi meghallgatásán tanúsított modorából és viselkedéséből merített ihletet a szerephez – beleértve a filmben hallható jellegzetes, rekedtes hangot is.

Costello útja a csúcsra nem volt azonban akadályoktól mentes. Más maffiavezérekhez hasonlóan neki is küzdenie kellett, ebben azonban a többségnél jóval sikeresebbnek mondhatta magát – már csak azért is, mert minden harcot túlélt.

Frank Costello eredetileg Francesco Castiglia néven született Olaszországban, a calabriai Cosenza városában 1891-ben. Az amerikai olasz alvilág alapítóinak többségéhez hasonlóan gyermekként került az Egyesült Államokba családjával a 20. század első éveiben.

Édesapja a család többi tagjánál előbb vándorolt New Yorkba, és hozott létre az East Harlem negyedben (amelyet ma már az olasz hátterű bevándorlókat felváltó spanyol ajkú lakosokra való tekintettel Spanish Harlem, illetve El Barrio néven ismer a köznyelv) egy apró olasz élelmiszerboltot.

Nem sokkal az Újvilágba érkezésüket követően Costello bátyja a helyi utcai bandák egyikéhez csatlakozott, lopásokkal és más kisebb bűncselekményekkel szerezve magának hírnevet.

Néhány év után Costello is követte őt, 1908 és 1918 között háromszor vették őrizetbe rablásért, illetve testi sértésért.

1918-ban hivatalosan is felvette a Frank Costello nevet, és feleségül vette ifjúkori szerelmét, egyben gyermekkori barátja húgát, a zsidó származású Lauretta Geigermant.

Még ugyanebben az évben tíz hónapot töltött börtönben rejtett fegyverviselésért, szabadulását követően döntötte el, hogy eltávolodik az egyszerű utcai bűnözéstől, és jövedelmezőbb, biztonságosabb kereset után néz.

Innentől fogva nem is viselt többé fegyvert, és ódzkodott az erőszakos bűncselekményektől. Számos bűntársával ellentétben ezt követően 37 éven át elkerülte a börtönt.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Kép forrása: notrecinema.comCostello bekötözött fejjel, véres ruhában a merényletkísérlet után (kép forrása: dailytelegraph.com.au)Costello egy fiatalkori rendőrségi fényképe (kép forrása: nationalcrimesyndicate.com)Charles „Lucky” Luciano (kép forrása: thefamousbirthdays.com)Costello barátjával, Walter Winchellel 1951-ben, egy héttel a szenátusi meghallgatás után (kép forrása: nationalcrimesyndicate.com)Közeli szövetségese, Joe Adonis figyeli Frank Costello kezeit a televízióban a meghallgatás idején (kép forrása: Pinterest)Luciano 1948-ban (kép forrása: theconversation.com)A merénylő, Vincent Gigante bilincsben 1957-ben (kép forrása: Wikimedia Commons)Vito Genovese 1959 körül (kép forrása: Wikimedia Commons)Kép forrása: themobmuseum.org
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár