2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Amikor a kínaiak megőrültek a mangóért, pedig meg sem kóstolhatták

2019. november 8. 15:14 Múlt-kor

1968 augusztusában valóságos mangóláz kerítette hatalmába Kína lakosságát: a gyümölcsöt versekben magasztalták, oltárokon imádták, és valóságos ereklyeként hordozták körbe az országban. Az emberek mangókkal fényképezkedtek, mangó alakú csészékből itták a teát, és „Mangguo” márkájú cigarettát szívtak. Mi vezetett ehhez a különös kultuszhoz?

Véres anarchia

Kujcsou tartományban egy alkalommal több ezer földműves verekedett össze egy mangót ábrázoló fekete-fehér fényképen. A helyzet iróniája, hogy az egzotikus gyümölcs újdonsült rajongóinak nagy része sohasem kóstolhatta meg azt – néhány hónappal korábban még a létezéséről is kevesen tudtak.

A kínai „mangókultusz” a Mao Ce-tung úgynevezett „kulturális forradalma” (amely hivatalosan 1966-tól 1969-ig tartott, valójában azonban csak Mao 1976-os halálával ért véget) által keltett erőszakos zűrzavar közepette jött létre, amikor a rendszerhez hű szervezetek éveken át igyekeztek erőszakkal kigyomlálni a kapitalizmus, illetve a hagyományos kínai kultúra és gondolkodás minden nyomát a társadalomból.

Mao legitimitását erőteljesen aláásta az ezt megelőző „nagy ugrás” (1958-1960) kudarca. A mezőgazdasági és ipari életet átalakító intézkedéssorozat országos éhínséghez, és a becslések szerint legalább 18 millió, de akár 56 millió ember halálához is vezethetett.

Ingatagnak tűnő hatalma megszilárdítása és az időközben felbukkant politikai riválisai ellehetetlenítése érdekében Mao felszólította a kínai ifjúságot, gyomlálja ki a „kapitalista úton járókat”, és törölje el a „feudális múlt” nyomait.

A felhívást diákok milliói fogadták nagy lelkesedéssel, ők lettek az úgynevezett „vörösgárdisták”. Katonai egyenruhában, vörös karszalagokkal járták az országot, és semmisítettek meg felbecsülhetetlen kulturális értékeket, bántalmazták a „burzsoá” módon öltözködőket, de még a „régiesnek” tartott állatfajok példányait is lemészárolták. Az „osztályellenségnek” tekintett embereket nyilvános gyűléséken alázták és kínozták meg, számos esetben halálos kimenetellel.

„Annyi embert láttam meghalni a kulturális forradalom miatt. Emberek haltak meg a szemem láttára” – emlékezett vissza a ma az Egyesült Államokban élő Zhang Hongtu festő és szobrász, aki Kínában élte át a zűrzavaros éveket. „Láttam, amint a Mao elveit követő diákok kínai és nyugati könyveket hordanak egy kupacba, és egyszerűen felgyújtják. Nem kulturális forradalom volt ez, csupán pusztították a kultúrát.”

A vörösgárdistákat mindössze a Mao iránti feltétlen hűségük kötötte össze, így hamar egymással marakodó frakciókra oszlottak, anarchikus és erőszakos állapotokat idézve elő országszerte. Két év vérontás után Mao úgy döntött, megfékezi megveszett követőit.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vörösgárdisták olvassák az „Idézetek Mao Ce-tung elnöktől” című könyvet, avagy „A vörös könyvecskét” egy tömeggyűlésen (kép forrása. ThoughtCo)A Csinghua Egyetemnél történtek után megajándékozott munkások a Maótól kapott mangókkal és „A vörös könyvecske” példányaival. A gyümölcsök elé helyezett üzeneten az áll: „Tisztelettel kívánunk Mao elnöknek örök életet!” (kép forrása: collectorsweekly.com)Mangót ünneplő munkások egy propagandafotón (kép forrása: dw.com)Munkások és vörösgárdisták róják le tiszteletüket egy vitrinbe helyezett mangó (vagy annak utánzata) előtt (kép forrása: dw.com)
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár