2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből
Forisek Péter

Elmebajos római császárok

Caligula a lovát akarta kinevezni consullá, a hellenisztikus uralkodók mintájára istenként kezdte imádtatni magát, azt állította, hogy személyesen beszélget Jupiterrel, valamint a Hold istennőjével, később pedig megtámadta a tenger istenét, katonáinak pedig kagylót kellett gyűjtögetniük hadizsákmányként. Neróról hasonló, háborodottságról tanúskodó feljegyzések maradtak fenn, többek között az, hogy megrúgta terhes feleségét, amibe nemcsak a nő, hanem a születendő magzat is belehalt, valamint hogy költőként és sportolóként szórakoztatta népét. Kettejük „őrültségének” oka azonban nem volt azonos, egészen más módon jelentkeztek uralkodásuk során az „elmebaj” jelei.

Időszámításunk előtt 27-ben új államforma született Rómában, a principatus. Az Augustus által megteremtett rendszert a mai politikai fogalmaink szerint egyeduralomnak tekintjük, a római császárság első uralmi formájának. Valójában Augustus igyekezett egy olyan kompromisszumos államformát létrehozni, amelyben az állam első embere, a princeps megosztotta a hatalmat a római népet képviselő szenátussal. A császár a legfontosabb döntésekbe bevonta a szenátust, de azzal, hogy a hadsereg az ő parancsnoksága alatt állt, és minden katona főparancsnoka a császár volt, gyakorlatilag a legfontosabb fegyelmező erő egy kézben összpontosult.

A hatalommegosztás már Augustustól kezdve az éppen hatalmon lévő császár uralmi ambícióitól és személyiségétől függött. Augustus és utódai, a Julius–Claudius-dinasztia történetének két legfontosabb forrása a II. század eleji Suetonius és a római történetírás legismertebb alakja, Tacitus az I. és II. század fordulóján. Tacitus a római császárságot, mint a köztársaság kori római szenátori arisztokrácia tagja, meglehetősen negatívan szemléli, addig Suetonius meglehetősen pozitívan írja le Augustus és Claudius uralkodását, Tiberiusét kétarcú rendszerként, Caligula és Nero uralmát viszont a legsötétebben ábrázolja, és e két császár életrajzában számos őrült cselekedetet mutat be. A későbbi római császárok között is van néhány (például Domitianus, Commodus vagy Elagabalus), akiknek az uralkodását kifejezetten negatívan értékelik a későbbi antik történetírók, és őrült tettek sorát kötik a nevükhöz, de a mai napig a legismertebbek Caligula és Nero. Ennek az is oka lehet, hogy az első császárok közé tartoztak, és uralkodásuk komoly kontrasztot jelentett az előttük és utánuk uralkodó jó császárokhoz képest. Ugyanakkor a kettőjük „őrültségének” oka nem volt azonos, és egészen más módon jelentkeztek uralkodásuk során az „az elmebaj” jelei. 

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2019. nyár számában olvasható.

Előfizetési lehetőségek

Digitális

Digitális formában
szeretnék előfizetni
a magazinra vagy korábbi
lapszámot vásárolni

vásárolok

Nyomtatott

A magazin nyomtatott
verziójára szeretnék
előfizetni vagy már korábban
megjelent lapszámot vásárolni

vásárolok
Bezár