2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Aznap: 1917. május 15.

2019. május 15. 18:24 Múlt-kor

1917. május 15-én, kedden még egyáltalán nem látszott a háború vége, és jelentősebb belpolitikai esemény sem volt az újságokban – mindent a harctéri jelentések uraltak, egyedül a különféle hiányok, valamint a februári forradalom óta igen kaotikus orosz belpolitika fordulatai jelenthettek némi változatosságot. A magyar olvasó közönség számára a legfontosabb hír is háborús jellegű volt.

„Zsírhiány Londonban”

Az Újság híre Amszterdamból:
„A Times május 9-iki száma írja: A zsírhiány folyton emelkedik. London délnyugati külvárosaiban a legutóbbi héten nem lehetett többé margarint kapni. A közönségnek azt mondották, hogy talán még pár hét is el fog múlni, a míg új készletek jönnek. A vajkereslet különösen erősen fokozódik.”

„Roosevelt expedíciós hadereje útra készen”

Az Egyesült Államok hadba lépésével Theodore Roosevelt volt elnök egy önkéntes erő toborzásába kezdett, amelynek bevetését azonban végül Wilson elnök elvetette.

A Népszava jelentése Zürichből:
„Londoni híradás szerint Roosevelt már megszervezte 180.000 főből álló expedíciós hadtestét. A csapatok Roosevelt vezetésével körülbelül hat hét múlva indulnak el Franciaországba. A hadseregben szolgál Bacon Robur volt párisi amerikai nagykövet, Stimson volt amerikai hadügyminiszter, sok ügyvéd, nagyiparos, képviselő és lelkész. Roosevelt expedíciós hadtestét megelőzően ezer amerikai orvos megy Franciaországba.”

„Az orosz események – Lenin a háború folytatása mellett”

1917 májusára II. Miklós cárt már megfosztották hatalmától, helyében az ideiglenes kormány vezette az országot. A novemberi bolsevik hatalomátvétel még messze volt, azonban a szélsőségesek már jelentős, megkerülhetetlen szereplői voltak a napi politikának.

A Magyarország stockholmi tudósítójától:
„A „Ruszkoja Volja” írja Lenin agitációjáról: Lenin a pétervári előtérben álló alakok közé tartozik és Szuchomlinov volt hadügyminiszter automobilján utazik gyűlésről-gyűlésre. Április 30-án a munkástanácsban tartott viharos beszédet Lenin az ideiglenes kormány és az antanttal kötött titkos szerződések ellen. Lenin állítása szerint a szerződésekben egy terv szerepel, amely szerint Kínát fel kell osztani Anglia, Franciaország és Oroszország között. A Pétervári Távirati ügynökség szerint Lenin megváltoztatta felfogását és kijelentette, hogy a háború csak úgy végződhet, ha az egyik párt leteszi a fegyvert. Az oroszoknak folytatni kell az önvédelmi harcot, mindaddig, míg a hatalom teljesen a proletariátus kezébe kerül.”

„40 kilométer szélességben támad Gönznél az olasz: Hatalmasan visszavertük, minden állást megtartattunk”

A Friss Újságban közölt hivatalos beszámoló:
„Hivatalos jelentés, május 15-én. Keleti és délkeleti harctér: Nincs jelenteni váló. Olasz harctér: Három napos tüzérségi előkészítés után, a melynek folyamán az ellenség Tolmeintől le egészen a tengerig összes ágyútömegeit és aknavetőit működésbe hozta, tegnap megindult Isonzó- hadseregünk ellen a gyalogsági támadás, amelyet Olaszországtól szövetségesei újból és újból követeltek. Az ellenség több mint 10 kilométernyi arcvonalszélességben, számos helyen támadt vonalaink ellen. Leghevesebben folyt a küzdelem Plava vidékén, a Monte Santon, a Görztő! keletre emelkedő magaslatokon, a Fajti hrib területén és Costagnevicánál. A harci terület több pontján az olaszok mélyen tagozott támadó tömegei már ágyúink és géppuskáink tüzében összeomlottak, így a Monte San Gabrielen, ahol az ellenség felszerelését, puskáját, sisakját eldobálva, teljes felbomlásban özönlött vissza.”

„Ahol az olaszok előbbre jutottak, ott semmiféle tüzérségi tűzzel meg nem ingatható gyalogságunk fogadta és ember-ember elleni küzdelemben vetette vissza őket. Ilyen módon a Fajti Hriben levő összelőtt árkaink ötször cseréltek gazdát, amíg végül a védők győzelmesen megtartották. Egyes pontokon az ellenséget egészen állásáig üldöztük. Csapataink május 14-én az erejük tudatától áthatott védelemben teljes sikert arattak. Az ellenség több mint 1600 foglyot és több géppuskát hagyott a kezünkön. A csata szünet nélkül tart tovább.”

„Repülőink e harci terület felett számos olasz repülőgéppel ütköztek meg. Arrighi tiszthelyettes 11-edszer maradt győztes a légi harcban. A légi harcban 2 ellenséges repülőgépet lőttünk le, 2 másik repülőgépet tüzérségi tüzünk szedett le. Karintiáhan s Tirolban csekély harci tevékenység volt.
–Höfer altábornagy, a vezérkar főnökének helyettese.”

„Kerenski ellen merényletet akartak elkövetni”

Alekszandr Kerenszkij, az orosz ideiglenes kormány későbbi miniszterelnöke egy merénylő célpontjává vált.

A Népszava lehozta a távirati iroda jelentését Stockholmból:
„A cs. és kir. távirati iroda képviselőjének jelentése. A „Svenska Dagbladed” jelenti Haparandából: A duma legutóbbi ülésén egy Masin nevű ember merényletet kísérelt meg Kerenski igazságügyminiszter ellen. A letartóztatott embernél gyanús anyagokat találtak, amelyeket laboratóriumi vizsgálat alá vesznek. Kihallgatásánál Masin azt vallotta, hogy Kerenskit meg akarta ölni.”

„A király Déltirolban”

Az Újság híre:
„Becsből táviratozzák: Ő felsége tegnap, hétfőn, a tavalyi olasz- ellenes offenzíva évfordulóján elutazott Déltirolba. Vele utazott Berchtold gróf őrnagy, főkamarás, Lobkowitz herczeg és Marterer altábornagyok, ő felsége főhadsegédei, Waldstetten báró vezérkari testületi ezredes, a szárnysegédek, Hunyady gróf őrnagy, Ottrubay vezérkari testületi kapitány és nagyszámú katonai és polgári kíséret. A felséges asszony a trónörökössel és Róbert királyi herczeggel kikísérte a királyt a pályaudvarra és együtt utazott vele Hütteldorfig.

Úgy látszik, ő felsége utazásának híre előre elterjedt az egész útvonalon, mert minden állomáson, sőt a mezőkön is mindenütt nagy néptömeg várta az udvari vonatot. Több pályaudvaron kivonultak az iskolásgyermekek és virágokkal árasztották le az uralkodót, ő felsége Salzburgon és Innsbruckon át Trientbe utazott. Pompás tavaszi idő volt, a zöld rétek és a virágzó gyümölcsfák izzó színben ragyogtak. Ö felsége ma reggel érkezett Trientbe s az ott csatlakozott katonai személyiségekkel és a 20. hadtest parancsnokságának más tagjaival automobilon Vielgereutba hajtatott. Vielgereutban isten- tisztelettel fogadták. Azután felment a Costillára, a honnan áttekintette a tavalyi harczok terét. Délben együtt ebédelt az egész huszadik hadtest, a mely szeretettel gyülekezett a legfőbb hadúr körül. Délután olasz területre lépett a király, este pedig visszautazott Bécsbe.”

„Békeagitáció az oláh hadseregben”

A Magyarország tudósítása Genfből:
„A Petit Journal jasszii jelentése szerint az oláh hadseregben a pacifisták propagandája kezd nyugtalanító lenni. Az ántántellenes hangulat is növekszik. Az oláh hadsereggel együtt harcoló orosz csapatokra is átragadtak a pacifista eszmék. Scserbacsev tábornok Ferdinánd királylyal való tanácskozás után erélyes rendeletet bocsátott ki az agitátorok ellen.”

„Az angoloktól elpusztított német léghajó”

A Népszava közölte a német admiralitás jelentését:
„Az L. 22. tengerészeti léghajó- május 11. óta eltűnt. Hivatalos angol jelentés szerint az L. 22.-őt május 14-én, délelőtt angol tengeri haderők az Északi-tengeren elpusztították.”

„Németül is honvéd a honvéd”

A Friss Újság híre:
„A magyar királyi honvédség Rendeleti Közlönyének holnapi száma a következő legfelsőbb elhatározást teszi közzé: ő császári és apostoli királyi Felsége folyó évi május hó 8-án kelt legfelsőbb elhatározásával elrendelni méltóztatott, hogy a magyar királyi honvédség és annak minden része német nyelven is „kőniglich ungarische Honvéd” elnevezéssel jelöltessék meg.”

„Meggyilkolta a leányát”

Az Újság rövidhíre:
„Hódmezővásárhelyről jelentik: Nagy János tanyás február 5-én kötéllel megfojtotta Etel nevű leányát és holttestét a tanya udvarán elásta. A csendőrség kinyomozta a bűntényt és Nagy Jánost fiával együtt ma letartóztatta. A gyilkosság oka családi viszály.”

„A tengeri háború: újabb elsülyesztések: 25,500 tonna.”

A Népszava közölte a május 15-i német tengeri jelentést:
„A Wolff-ügynökség a tengeralattjáróknak az Atlanti-óceánon elért újabb eredményeiről ezt jelenti: Elsülyesztettünk négy gőzöst és nyolc vitorlást, összesen 25.500 tonnatartalommal. Az elsülyesztett hajók között voltak a következők: egy angol gőzös, amely hasonlít a Marina nevűhöz, egy nagy angol tartálygőzös, a Beessing nevü angol vitorlás kőszénrakománnyal, a Bandiera Mora 2068 tonnás olasz gőzös 2700 tonna vasércrakománnyal, Marokkóból Angliába. A többi elsülyesztett hajók közül kettő szenet, egyik fát, egy másik salétromot, egy harmadik olajpogácsát, egy negyedik pedig darabárut szállított.”

„A merénylő tiszttartó”

A Világ beszámolója:
„Temesvárról jelentik: Báró Duka Géza követség! tanácsos, volt országgyüűési képviselő özvegye ellen ma reggel véres merényletet követtek el. A bárónőt kádári, temesmegyei kastélyában Lay Rajmund tiszttartó arra akarta kényszeríteni, hogy oly okmányt írjon alá, amely a tiszttartó felmentését biztosítaná. A bárónő ezt megtagadta, mire a tiszttartó revolverrel kétszer rálőtt, majd maga ellen fordította a fegyvert. A bárónőt egyik golyó a füle alatt súlyosan megsebesítette. A tiszttartó eszméletlenül esett össze és estére meghalt. A báróné késő délután visszanyerte eszméletét, de súlyos állapotára való tekintettel még nem lehetett kihallgatni. A temesvári törvényszék vizsgálóbírája a helyszínére utazott a vizsgálat megértésére, özvegy báró Duka Gézáné leánya néhai báró Nikolics Fedor titkos tanácsosnak, volt boszniai kormányzónak. A tragédia az egész délvidéken nagy részvétet keltett.”

A nap legfontosabb híre: „Flottánk győzelme az Adriai-tengeren: Egy angol cirkálót, egy olasz torpedórombolót és húsz őrhajót elsülyesztettünk”

A Friss Újság közölte a hajóhadparancsnokság jelentését arról az ütközetről, amely a harmadik otrantói csata néven vonult be a történelembe:
„A 14-ről 15-ére virradó éjjel könnyű tengeri haderőink egy osztaga az Otrantóí-útból sikeres előretörést hajtott végre, amelynek egy olasz torpedónaszádromboló, három kereskedelmi gőzös és húsz felfegyverzett őrhajó esett áldozatául. Az őrhajókon 72 angolt elfogtunk. Visszafelé való útjokban egységeinknek az elkeseredett harcok egész sorát kellett végigküzdeniök, túlnyomó ellenséges haderőkkel, miközben az angol–francia és olasz hajókból álló ellenség jelentékeny kárt szenvedett. Két ellenséges torpedórombolón tűzveszélyt figyeltünk meg.”

„Ellenséges tengeralattjáróknak és repülőknek a harcba avatkozása sikertelen volt, ellenben a mi tengerészeti repülőgépeink kitűnően érvényesültek: hét ellenséges cirkálón egy-egy bombatalálatot értek el és az ellenséges tengeralattjárók ellen is eredményesen harcoltak. Egységeink csekély emberveszteséggel és jelentéktelen sérülésekkel, teljes számban visszatértek. Egy német tengeralattjáró haderőinkkel való kiváló együttműködésben egy négykéményű angol cirkáló- torpedót lövéssel elsülyesztett.”

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Lenin beszédet mond 1917-ben (kép forrása: historia.org.pl)Olasz hadifoglyok Tolmeinnél (kép forrása: Wikimedia Commons)Alekszandr Kerenszkij (kép forrása: bl.uk)A tengerbe zuhant német L-15 zeppelin 1916-ban (kép forrása:  Flickr)A csata egyik osztrák-magyar résztvevője, a Saida gyorscirkáló (kép forrása:  bibl.u-szeged.hu)Theodore Roosevelt volt amerikai elnök egy toborzóeseményen beszél 1917 júniusában (kép forrása: Fine Art America)IV. Károly (kép forrása: index.hu)Német U-Boot az első világháborúban (kép forrása. nationalinterest.org)
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár