2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Meghalt az egyik leghíresebb 20. századi fotó csókolózó tengerészgyalogosa

2019. február 19. 13:55 Múlt-kor

95 éves korában elhunyt George Mendonsa második világháborús amerikai tengerészgyalogos, aki arról ismeretes, hogy a Japán feletti győzelem bejelentése okozta boldogság hevében az egyik legismertebb 20. századi fotón megcsókolt egy ismeretlen, fiatal nőt.

„Láttam egy rohanó tengerészt, aki az útjába eső összes nőt megragadta, nagymamát, vékonyat, teltebbet, nem számított, ki volt az. Vele futottam, megállás nélkül fotóztam, ám egyik pozíció sem tetszett igazán, aztán a szemem sarkából láttam, hogy valami fehér villan – eljött a tökéletes pillanat: a tengerészgyalogos megragadott egy nővért és megcsókolta” – emlékezett vissza Alfred Eisenstaedt. A Life fotósának leghíresebb képét New Yorkban, a Times Square-en sikerült lencsevégre kapnia 1945. augusztus 14-én, a Japán feletti győzelem napján (V-J Day), amikor Truman elnök bejelentette a háború végét. Az örömhír gyorsan terjedt és tömegek vonultak ki ünnepelni az utcára.

A történelem talán leghíresebb nyelves puszijáról készült fénykép a világ szinte összes újságját bejárta, s egy új korszak, a béke, szeretet és remény szimbólumának tekintették. Azt azonban kevesen tudják, hogy az örömittas matróz a téren lévő hölgyek nagy részét megpróbálta megcsókolni, s az Eisenstaedt fényképén látható nővér a kattintás után állítólag meg is pofozta a békétől megrészegedő tengerészt. A csókot azóta szoborba öntötték a floridai Sarasotában és természetesen a Times Square-en is.

A képen a 21 éves Greta Zimmer Friedman látható, aki 15 éves korában menekült el Ausztriából. Ő 2016 szeptemberében hunyt el 92 évesen a virginiai Richmondban. Két nappal 96. születésnapja előtt George Mendonsa is követte őt a túlvilágra. A csókos tengerész lánya, Sharon Molleur szerint a Rhode Island állambeli Middletonban lévő idősek otthonában érte a vég, miután hirtelen rosszul lett és elesett.

A híres fotó két szereplője vadidegenek voltak, az ominózus pillanatot leszámítva sohasem találkoztak egymással. A fogászati asszisztensként dolgozó Friedman elmondása szerint az 1960-as évekig nem is hallott arról, hogy ez a fotó ekkora ismertségre tett szert. „Ez nem is volt igazán csók, csupán valaki ünneplése. Egyáltalán nem volt romantikus esemény” – mondta később.

Az egyébként halászként dolgozó Mendonsa a csendes-óceáni térségben teljesített szolgálatot egy rombolón, és éppen szabadságon volt, amikor a fotó elkészült. Saját bevallása szerint már nem volt túl józan, amikor elindult a „vadászatra”. Ebben az időben egyébként egy Rita Petrie nevű lánynak csapta a szelet, aki a fotó hátterében lelhető fel. Mint ő később elmondta, nem nagyon bánta, hogy a fiú az ünneplés hevében más lányok ajkához tapasztotta a sajátját. Rita Petrie egyébként hét évtizedig volt a csókos tengerész felesége.

Sokan egyébként nem tartják illendőnek, hogy ez a fénykép ekkora karriert futott be, a Time Magazin szerint például néhányan „egy nyilvános szexuális támadás dokumentálásának” nevezik a művet. Való igaz, hogy a Japán kapitulációja okozta örömhír sokak eszét vette el, és az amerikai utcákon számos ehhez hasonló lerohanás érte a nőket.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
George Mendonsa (Kép forrása: theguardian.com)
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár