2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Többféle elmélet is létezik a szendvics feltalálásáról

2018. november 13. 10:52 MTI

John Montagu, vagyis Lord Sandwich nevét egy étel tette halhatatlanná, pedig felfedező utakat támogatott, és annak idején róla nevezték el a mai Hawaii-szigeteket is. Legendák szólnak arról, miért és hogyan találta fel a szendvicset, amelynek első formája két pirított kenyér közé tett hússzelet volt.

Sandwich negyedik earlje Etonban, majd Cambridge-ben végzett tanulmányai után néhány évet utazgatással töltött, hazatérése után bekapcsolódott a politikai életbe és elfoglalta helyét a Lordok Házában. 1748-1750 között, majd 1763-ban az Admiralitás Első Lordja, vagyis haditengerészeti miniszter volt,a két időszak között betöltötte a legfőbb postamesteri és a külügyi államtitkári posztot is.
Sok legenda keringett hírhedt korrupciós ügyeiről. Visszatérő vendége volt a botrányairól híres Hellfire Klubnak, illetve személyes harca volt az angol radikális újságírás atyjával, John Wilkesszel is.

Sandwich 1771-től ismét, immár harmadszor az Admiralitás Első Lordja lett, kiterjedt összeköttetései voltak a Kelet-India Társasághoz is. 1775-től zajlott az amerikai függetlenségi háború, ami bebizonyította, mennyire alkalmatlan a posztra. A brit haditengerészetet felkészületlenül érte a háború, Sandwich pedig nem volt hajlandó nagyobb egységeket a távoli gyarmatra küldeni, mert spanyol és francia inváziótól tartott. 1782-ben lemondott, és élete hátralevő részét a zenének szentelte.

Tragikus szerelmek

Családi életét tragédiák kísérték. 1740-ben megnősült, de felesége egyetlen fia születése után megőrült. A főúr ezután beleszeretett egy operaénekesnőbe, szeretőjétől több gyereke is született. A nőt 1779-ben egy féltékeny rajongója házuk lépcsőjén gyilkolta meg, Sandwich soha nem tudta kiheverni a megrázkódtatást.

Szendvics, S-sel

A nevét őrző szendvics – melyet a kortársak még nagy S betűvel írtak – születése 1762-re tehető, a körülmények persze vitatottak. A francia Pierre-Jean Grosley azt írta útikönyvében a lordról, hogy még az evés kedvéért sem volt hajlandó abbahagyni a kártyázást. Életrajzírója viszont azzal a tetszetősebb változattal állt elő, hogy a közügyek miatt nem maradt ideje még enni sem. Akárhogy is volt, a táplálkozás gyors és laktató formáját találta ki: az első szendvics két pirított kenyér közé tett hússzeletből állt, melyet kártya- avagy dolgozóasztalánál fogyasztott el, így nem kellett helyét elhagynia.

Szigeteket neveztek el róla, mégsem erről ismerik

Nevét több sziget is viselte már az idők során. 1778-as felfedezésükkor Cook kapitány a Sandwich-szigetek nevet adta a Hawaii-szigeteknek. Ma az Atlanti-óceán déli részén a Déli-Georgia és Déli-Sandwich-szigetek nevű, többnyire lakatlan brit territórium, valamint a Tűzföldtöl délnyugatra található, Chiléhez tartozó Sandwich-szigetecskék őrzik nevét.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár