2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Már kutyái társaságában vándorolt ki az ember a termékeny félholdról

2018. október 18. 14:57 MTI

A közel-keleti termékeny félholdról 9000 évvel ezelőtt Európa és Ázsia felé útnak induló embereket már háziasított kutyáik is elkísérték a hosszú vándorlásra - állapította meg egy kutatás, amely DNS-mintákkal igazolta eredményeit.

A Biology Letters folyóiratban megjelent kutatás szerint a kutyák is részesei voltak az emberiség történetében annak a fontos pillanatnak, amikor elődeink a gyűjtögető-vadászó életmódról a földművelésre tértek át. A földművelés először a közel-keleti térségben, az úgynevezett termékeny félholdon - a mai Irak, Szíria, Libanon, Jordánia, Izrael és Egyiptom területén - kezdődött.

Az első földművesek sokféle gabonát, köztük búzát és árpát, valamint borsót és lencsét is termesztettek, emellett háziasították a vad birkát, szarvasmarhát és disznót. Amikor 9000 évvel ezelőtt útra keltek Európa és Ázsia felé, földművelésben szerzett tapasztalataikat és háziállataikat is magukkal vitték. Francia kutatók most azt igazolták DNS-tesztekkel, hogy kutyáik is elkísérték őket a hosszú úton.

A tudósok az Európa- és Ázsia-szerte feltárt régészeti helyszíneken talált kutyamaradványok DNS-mintáit elemezték. „A tanulmányunk rámutat, hogy az emberek és kutyák története összefonódik egymással: a kutyák követték az embereket európai vándorlásuk során” - mondta el Morgane Ollivier, a francia Rennes-i Egyetem tudósa. Hozzátette: a tanulmányban azt is igazolták, hogy a vándorláskor az emberek és kutyák már kötődtek egymáshoz. Az Európába érkező kutyák keveredtek azokkal a kutyákkal, amelyek már ott éltek, s ezzel megváltozott a génállományuk is. A tenyésztés évszázadai alatt a kutyák génjei tovább keveredtek. A mai kutyák már nagyon különböznek azoktól, amelyek az első földműveseket elkísérték vándorlásukon.

A tanulmányt ismertető BBC News felidézte, hogy a gyűjtögető-vadászó emberek 20-40 ezer évvel ezelőtt szelídítették meg a farkasokat. A kutyák egymástól több ezer kilométerre fekvő két farkaspopulációból fejlődhettek ki. A háziasítás hosszú folyamata megváltoztatta a farkasok viselkedését, génjeit, így fejlődtek azokká a kutyákká, amelyeket ma ismerünk.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár