2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

„Hitlerhez tartoztam testben és lélekben” – hogyan nevelt a Hitlerjugend fanatikusokat egy német generációból?

2017. december 12. 13:51

A náci párt és az 1933-1945 közötti német rendszer egyik legfontosabb alapja a Hitlerjugend néven ismert ifjúsági szervezet volt, amelynek szinte kivétel nélkül valamennyi korabeli német gyermek a tagjává vált. A Hitlerhez hű, katonai szolgálatra alkalmas férfiak kinevelését célzó szervezet révén a háború legvégén már iskolásgyerekeket is a frontra vezényeltek.

A két világháború közötti időszakban a különféle ifjúsági szervezetek nagy népszerűségnek örvendtek. A legnagyobb kétségtelenül a világszerte elterjedt cserkészmozgalom volt, amely 1909-ben Angliából indult, de gyorsan megjelent Németországban is. Nem meglepő hát, hogy az 1920-as éve elejétől formálódó náci párt szintén létrehozta saját ifjúsági szervezetét. Az 1922-ben alapított, majd 1926-tól a jól ismert Hitlerjugend néven működő szervezet célja az volt, hogy biztosítsa a nácik félkatonai szervezetének, az SA-nak az utánpótlását.

1933 januárjában a Hitlerjugend már 50 ezer tagot számlált, majd a náci hatalomátvétel után ez a szám rohamosan emelkedni kezdett és az év végére már elérte a két milliót is. Ahogy a társadalmi élet minden területén, Hitler az ifjúsági szervezetek körében és az abszolút ellenőrzésre törekedett. Sorra tiltották be a különféle ifjúsági szervezeteket, amelyek a kommunistákhoz, vagy más pártokhoz kötődtek. Végül 1936-ban egységesen feloszlatták valamennyi ilyen szervezetet, beleértve a cserkészeket is és – nem zsidó – tagjaik számára kötelezővé tették a Hitlerjugendhez való csatlakozást.

Akik ellenálltak az átléptetésnek, könnyen veszélybe kerülhettek. Max Ebel például 17 éves volt, amikor betiltották a cserkészmozgalmat, ő azonban megtagadta a belépést a náci szerveztbe. Ezt követően egy csapat hitlerjugendes fiatal megtámadta őt, a dulakodás során pedig Ebel a kezén, míg a támadók egy tagja az arcán szerzett egy-egy késvágást. Ebel ekkor elmenekült Németországból és az Egyesült Államokban telepedett le.

A cserkészek feloszlatása, majd az ilyesféle esetek egyértelmű üzenettel bírtak: engedelmeskedj vagy bűnhődni fogsz! Az ideológiai okok mellett természetesen praktikus okai is voltak eme lépéseknek, hiszen más szervezetek híján az Hitlerjugend vált az egyetlen lehetséges választássá azon fiatalok részére, akik továbbra is szerettek volna cserkész-tapasztalatot szerezni. A náci szervezet pedig lehetőséget is biztosított erre és a cserkészet számos elemét (túrázást, táborozást, egyenruha viselést vagy éppen a tábortűz melletti történetmesélést) átemelte saját képzési rendszerébe.

1939-re már a német gyermekek több mint 90%-a Hitlerjugend tag volt. A náci rendszernek így lehetősége nyílt a fiatalokat a leginkább befolyásolható korukban indoktrinálni saját értékrendszerük szerint. A szervezet ugyancsak alkalmas volt arra, hogy a gyerekeket kiszakítsák a családi környezetből és így fokozatosan maguk alá gyűrjék a társadalom utolsó autonóm egységeit is. A módszer sikeresnek bizonyult, minthogy több példát ismerünk arra, amikor egy-egy gyerek megtagadta szüleit, ha azok nem-náci elveket vallottak.

A Hitlerjugend kezdeti cserkészszerű tevékenységei azonban fokozatosan átalakultak és a legfőbb céllá a Hitlerhez feltétlen hű, hadviselésre alkalmas férfiak kinevelése vált. A szervezet női szárnya, a Német Lányszövetség pedig a fiatal lányokat készítette fel a későbbi feleség és anya szerepre.

A gyerekek megtanulták a fegyverhasználatot, illetve különféle pártrendezvényeken masíroztak és énekeltek. Alfons Heck az 1980-as években így emlékezett vissza gyermekkorára: „Adolf Hitlerhez tartoztam testben és lélekben egyaránt.” A második világháború után évekbe telt, amíg sikerült eltávolodnia az ekkor kapott neveltetésétől.

Azonban még a háború évei alatt is előfordultak olyan fiatalok, akik megtagadták a belépést a Hitlerjugendbe, sőt előfordult, hogy saját szervezeteket hoztak létre. Ezek közül a leghíresebb az Edelweiss Kalózok voltak, akik deklaráltan a Hitlerjugend ellenségeként léptek fel. Becslések szerint mintegy 5 ezer ilyen kalóz működött, akik háborúellenes falfirkákkal, szabotázsakciókkal és különféle erőszakos és békés módszerekkel igyekeztek szembeszállni a rendszerrel. 1944-ben 6 tagjukat tárgyalás nélkül fel is akasztották Kölnben.

A németek által megszállt területeken a cserkészek jártak élen az ellenállásban. Franciaországban például 40 zsidó gyermeket mentettek meg a deportálástól, míg Auschwitzben lengyel cserkészek egy csapata sikeresen szökött meg a nácik elől.

Ahogy a háború menete lassan megfordult és a frontvonalak elkezdtek Németország felé közelíteni, úgy vált egyre gyakoribbá a Hitlerjugend tagjainak katonai bevetése is. 1943-ban már minden 17. életévét betöltött fiút katonai szolgálatra köteleztek, majd 1945-ben a náci vezetés végső kétségbeesésében már az iskolapadból küldte a frontra a gyerekeket.

A fanatikussá nevelt náci gyermekkatonák gyakorlatilag öngyilkos küldetésekre indultak. Gyakran mindössze egy páncélököllel a kezükben néztek farkasszemet egy tankkal, és ha félelmükben elszaladtak volna, sem a náci rendőrök, sem a szovjet katonák könyörületére nem számíthattak.

A háború után a Hitlerjugendet és a Német Lányszövetséget feloszlatták és betiltották. A szervezet pedig azóta is úgy él a történelmi emlékezetben mint a náci rendszer egyik leginkább vérfagyasztó eleme.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Edelweiss KalózokEgy a szövetségesek fogságába esett német gyermekkatona
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár