2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Megtalálták a bibliai kánaániták leszármazottait

2017. július 31. 14:48 MTI

A mai libanoni lakosság genetikai állománya megegyezik a négyezer évvel ezelőtt élő, a Bibliában szereplő kánaániták génjeivel friss kutatások szerint - közölte a Háárec című izraeli újság hétfőn. A kánaániták föníciai eredetű sémi népek voltak, akik a Karmel-hegy és Ugarit város között a Földközi-tenger partvidékén telepedtek le.

Mivel papiruszra jegyzett írásaik nem maradtak fenn, mindeddig keveset tudtak az ókorban kánaánitáknak nevezett nép sorsáról, noha jelentős volt a hatásuk a bronzkortól az i. e. 2-3. századig, és a Biblia mellett sokszor említették őket a korabeli görög és egyiptomi szövegek is. Kutatóknak egy amerikai genetikai szakfolyóiratban (American Journal of Human Genetics) közölt tanulmánya szerint mégis sikerült rekonstruálni az egykori nép genetikai állományát öt, régészek által Szidónban feltárt, 4000 évvel ezelőtti kánaáni sírból vett mintából.

Az így létrehozott géntérképet összevetették 99 mai libanoni ember genetikai állományával, hogy megállapítsák az esetleges rokonságot. Az összehasonlításból kiderült, hogy a mai libanoni lakosság több mint 90 százalékban az ő génjeiket hordozza tovább, vagyis az ő távoli leszármazottaik. A kutatás szerint a kánaániták az ókorban, a héber törzsek beköltözésekor nem tűntek el, nem olvadtak be és nem ölték meg őket, hanem északabbra, a mai Libanon területére húzódhattak.

A tudományos munkából az is kiderült, hogy a kánaániták génjeinek mintegy fele a térségben mintegy 10 ezer évvel ezelőtt letelepedett földművelőktől származik, a másik fele pedig Irán területén talált csontvázakéval rokon, olyan emberekével, akik 5000 évvel ezelőtt érkezhettek és kezdhettek elvegyülni a helyiekkel.

A kánaániták föníciai eredetű sémi népek voltak, akik a Karmel-hegy és Ugarit város között a Földközi-tenger partvidékén telepedtek le, és olyan jelentős egykori kikötőket építettek, mint Büblosz, Szidón vagy Türosz. Ők alkották meg az első ábécét, és számos kolóniájuk volt a tengerparti sávban.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár