2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

17 múmiára bukkantak Egyiptomban egy ókori nekropolisz mélyén

2017. május 15. 10:33 MTI

Új nekropoliszt fedeztek fel a Nílus parti Minja város, el-Minja tartomány székhelye közelében, a temetkezési hely legalább 17 múmiát rejtett – jelentette be szombaton az egyiptomi régészeti miniszter. A hatalmas nekropoliszból a sírokon és a temetkezési épületen kívül több ezer íbisz, pávián és más állatok múmiái is előkerültek.

A felfedezést a nyugati sivatag szélén, Tuna al-Gabal falu kiterjedt ásatási területén tette egy egyiptomi régészeti misszió. „A múmiákat nagy gonddal készítették elő, ami arra utal, hogy hivatalnokok és papok nyughelyéül szolgált a nekropolisz” –  közölte a Khaled al-Anani miniszter a Kairótól mintegy 220 kilométerre délre lévő ásatáson.

Feltártak hat szarkofágot, két agyagkoporsót, két démotikus írást tartalmazó papiruszt és több edényt is. A talaj alatt nyolc méterrel fekvő nekropolisz az ókori Egyiptom történetének Késői korára (Kr.e 1085-332), valamint a görög-római időszakra nyúlik vissza.

A miniszter szerint sokkal több lelet várhat még feltárásra, hiszen egyelőre a munkálatok elején tartanak.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Az újonnan felfedezett nekropolisz belseje
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár