2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Megtalálták a 300 éve eltűnt hadihajó roncsait

2017. február 2. 13:10 MTI

Háromszáz éve eltűnt hadihajót fedezett fel Svédország déli partjainál egy víz alatti kutatóexpedíció. A régészeti felfedezésről beszámoló svéd televízió szerint a Blekinge hadihajó volt az első, amely 1682-ben kihajózott a Svédország déli részén fekvő Karlskrona haditengerészeti támaszpontról.

A Blekinge kihajózásával kezdődött a kikötő híres hajóépítő műhelyének története. A Blekinge 70 ágyújával és 450 fős legénységével Koppenhágát ostromolta, hogy 1700-ban XII. Károly svéd király partra tudjon szállni Dániában. A hajó sorsa azonban később feledésbe merült.  

Tavaly Blekinge megye olyan régi térképekhez jutott Karlskonáról, amelyek jól kivehetően jelezték a hajó helyét. A víz alatti expedíciók megerősítették, hogy a jelölt helyen valóban  fekszik egy elsüllyedt hajó, mélyen a tengerfenék üledékébe ágyazódva. Az eddig talált bizonyítékok arra utalnak, hogy a Blekinge hadihajót találták meg, amelyet valószínűleg szándékosan süllyesztettek el annak idején stratégiai célból. A roncsot nem akarják kiemelni. "Nem tudjuk pontosan, mennyi  maradt meg a hajóból, de egy elmélet szerint az egyik fedélzet  érintetlen" - mondta el Petra Strakendal tengerbiológus.   

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár