2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Ennyit kér Athén Berlintől háborús jóvátétel címen

2015. április 7. 17:20

A görög kormány immáron "hivatalosan" is bejelentette igényét a második világháborús jóvátételre: Athén szerint Berlin összesen 279 milliárd euróval tartozik Görögországnak a német megszálló csapatok által elkövetett törvénytelenségek miatt.

A görög kormány a minap pontosította, hogy mekkora összeggel is tartozik Németország a második világháborúban a nácik által elkövetett bűnök miatt. Athén igencsak felsrófolta a cechet, miután 279 milliárd eurót követel a háborús jóvátétel ügyében évek óta hajthatatlan, állítása szerint azt már korábban megnyugtatóan rendezett német kormánytól.

A német jóvátétel ügye időről időre felröppen a görög médiában. A januári parlamenti választáson győztes Alekszisz Ciprasz vezette párt, a Sziriza képviselői az év elején még arról beszéltek, hogy Berlin nagyjából 162 milliárd euróval - azaz a 315 milliárd eurós, a GDP 175 százalékára rúgó görög államadósság nagyjából felét kitevő összeggel - tartozik Athénnak. Ez az összeg két részből áll össze: egyrészt a nácik négyéves (1941-1945) megszállása alatt véghezvitt pusztítás miatt járó jóvátételből, másrészt a görög nemzeti banktól kikényszerített, 476 millió akkori német márkás hitelből.

Ciprasz Angela Merkel német kancellárral folytatott berlini találkozója alkalmával ismét felmelegítette a jóvátétel ügyét, amelyet a görög törvényhozás is felkarolt. "Számításaink szerint a német háborús jóvátétel 278,7 milliárd euróra rúg" - jelentette ki Dmitrisz Mardasz görög pénzügyminiszter-helyettes a görög parlament államadósság-vizsgáló bizottságának ülésén, amelyen az is elhangzott, hogy az összeget az állami költségvetési hivatal számította ki.

Berlin 1960-ban 115 millió német márkát fizetett Görögországnak, ez azonban a töredéke a görögök által követelt jóvátételi összegnek. Athén ugyanis úgy látja, hogy az nem fedezi az infrastruktúrában okozott károkat, a háborús bűnök, illetve a görög nemzeti banktól kikényszerített hitelből eredő veszteségeket. Németország azonban azt állítja, a jóvátétel ügyét még 1990-ben, a német újraegyesítés előtt politikai és jogi értelemben is rendezték.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár