2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Magyarok segítenének a lerombolt iraki műemlékek helyreállításában 

2015. március 30. 10:02

Magyarország kész támogatást nyújtani az Irakban szélsőségesek által lerombolt ókori műemlékek helyreállításának megkezdéséhez, a pusztítás kiterjedésének felméréséhez. 

Íjgyártó István kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkár a pénteki budapesti sajtótájékoztatón elmondta: amint a katonai helyzet lehetővé teszi - és erről már tájékoztatták az iraki hatóságokat is -, Magyarország kész támogatást nyújtani a pusztítás kiterjedésének felméréséhez, a műemlékek helyreállításának megkezdéséhez olyan szakemberek részvételével, akik jól ismerik a helyszínt és megfelelő kapcsolatokkal rendelkeznek.

Kiemelte, hogy ez a barbár pusztítás az egész emberiség kulturális emlékeit érintette, amelyeknek a védelméhez való hozzájárulás Magyarország felelőssége is. Hozzátette: Magyarország kész teljes erővel csatlakozni ahhoz a körvonalazódó nemzetközi összefogáshoz, amely ezen műkincsek és a műemlékek megmentésére irányul, így a magyar kezdeményezés ennek részeként tud hozzájárulni a pusztítás megfékezéséhez.

A magyar "felajánlást" kezdeményező Dezső Tamás asszirológus, régész, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar (ELTE BTK) dékánja emlékeztetett: nap mint nap pusztul a világ kulturális öröksége, legutóbb Moszulban és környékén - három volt asszír fővárosban - történtek dokumentált pusztítások.

Mint mondta, az első feladat megállítani a pusztítást, aminek fel kell mérni a kiterjedését és mélységét, és ezt követheti a műemléki helyreállítás. Hozzáfűzte: egyelőre három asszír fővárosról beszélnek, tehát ebben a stádiumban a munka asszirológiai és régészeti szaktudást igényel, de Szíriában és Irakban más típusú lelőhelyek is pusztulnak.

A pusztítás felmérése hosszabb távú - 5-15 éves - munkát igényel egész Szíria és Irak területén, s nem csak az asszír, hanem akár a középkori és bizánci emlékekre is kiterjesztve - fűzte hozzá. Dezső Tamás hangsúlyozta: ez a kezdeményezés elindít egy olyan folyamatot, amelynek az eredménye egy nemzetközi összefogás.

Mint ismert, az Iszlám Állam többek között Moszulban tett tönkre felbecsülhetetlen értékű műtárgyakat és más kulturális értékeket, szétdúlta az észak-iraki Nimrúd (az ókori Kalhu) régészeti parkjának asszír romjait, az UNESCO világörökségi listáján szereplő Hatrában pedig régészeti emlékeket dózeroltak le.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár