2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Lerombolták Szaddám Huszein sírját

2015. március 16. 10:31 MTI

Szinte teljesen lerombolták Szaddám Huszein néhai iraki diktátor síremlékét az iraki biztonsági erők és az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista csoport között Tikrít városáért folyó heves harcok során - jelentette az AP amerikai hírügynökség. 

Az AP által közölt videofelvételek szerint Tikríttől négy kilométerre lévő Audzsában található, egykor fényűző síremlékből már csak azok az oszlopok állnak, amelyek valaha a mauzóleum födémét tartották. A síremlékről a korábban azt borító, Szaddám Huszeint ábrázoló képek is eltűntek, s a környéket betontörmelék borítja. 

A falut ehelyett síita milíciák zászlói és vezetőik portréi lepték el. Az egyik képen Kászem Szoleimáni, az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz Brigádok nevű elitalakulatának parancsnoka látható, aki állítólag a helyszínen segíti az iraki erőket - közölte az AP.

Az IÁ augusztusban - az Irak északi részén indított offenzívája során - azt állította, hogy teljesen lerombolta a síremléket, de helyi illetékesek szerint akkor a mauzóleum csak kisebb károkat szenvedett, így például összezúzták Szaddám Huszein egy nagy portréját és megrongálták a síremlék körül a virágágyakat.

A 2006 végén kivégzett szekuláris szunnita vezetőnek hívei emeltek fényűző sírt szülőfalujában. Itt temették el Szaddám mellett két fiát is, akivel 2003-ban végeztek az amerikai erők. Audzsában nyugszik Taha Jaszín Ramadán, az arab ország szintén kivégzett volt alelnöke is.

Az iraki hadsereg több mint egy hete indított nagyszabású offenzívát a Bagdadtól 160 kilométerre északnyugatra, a Tigris folyó partján fekvő Tikrít visszafoglalására. Eddig az iraki biztonsági erőknek a város nagyjából felét sikerült ellenőrzésük alá vonni.

Tikrít az iraki fővárost az Iszlám Állam fellegvárának számító Moszullal összekötő stratégiai fontosságú útvonalon található. A hadjárat végső célja a Tikríttől 250 kilométerre északra található észak-iraki nagyváros, Moszul visszaszerzése. Moszul a legnagyobb város, amely jelenleg az Iszlám Állam kezében van.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár