2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Először állítják ki Alfred Nobel végrendeletét

2015. március 5. 10:47 MTI

Első ízben állítják ki Alfred Nobel kézírásos végrendeletét, amelyben a svéd tudós a nevét viselő híres díjat létrehozta: az okirat március 13-tól lesz látható - jelentette be szerdán a stockholmi Nobel-múzeum.

"Első alkalommal mutatjuk be a végrendeletet az örökségről jövő pénteken nyíló kiállításon" - mondta az AFP francia hírügynökségnek Helena Wallemo, a múzeum egyik szóvivője. "Soha nem állították ki, mert nagy értékű dokumentum, és megfelelő feltételek között szeretnénk bemutatni. A kiállítás kerete tökéletes, mert arról szól, amit maga után hagy az ember" - mondta.

Az A4-es méretű, kettőbe hajtott, négyoldalas okmányt eddig egy ládában őrizték gondosan. Az 1895-ben keletkezett végrendeletben a svéd tudós és iparmágnás Alfred Nobel kifejti, hogy hatalmas - mai árfolyamon számítva csaknem 2 milliárd svéd koronát (66,5 milliárd forintot) kitevő - vagyonának hozamából évente olyan személyiségeket díjazzanak, akik szolgálatot tesznek az emberiségnek a fizika, a kémia, az orvostudomány, a béke és az irodalom területén.

Nobel kijelölte a díjakat évente odaítélő különböző bizottságokat anélkül, hogy a működésük módját meghatározta volna. 1896-ban bekövetkezett halála után három évbe tellett, amíg a szabályokat kidolgozták. Az első díjakat 1901-ben osztották ki. 1968-ban a svéd jegybank Nobel emlékére az eredeti Nobel-díj mellé közgazdasági díjat alapított.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár