2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Egy rézár a Közel-Kelet legrégebbi fémeszköze

2014. augusztus 26. 08:59

Megtalálták a közel-keleti térség eddig ismert legrégebbi fémeszközét. Kutatók szerint az apró, rézből készült ár annak a bizonyítéka, hogy a fémekkel az eddig véltnél jóval korábban, már az i.e. 6 évezredben is kereskedtek.

A leletet az izraeli határhoz közel, a Jordán folyó mellett, a Tel Tsaf nevű régészeti lelőhelyen találták meg. A területen i.e. 5100 és 4600 között egy ősi falu terült el, amelyet 1950-ben fedeztek fel és ahol a hetvenes évek óta zajlanak az ásatások.

Tel Tsafot nagy méretű sártégla-épületei és a térségben párját ritkító, 15-30 tonna gabona és árpa tárolására szolgáló silói tették ismertté. A település lakóházainak udvarán rengeteg kemencét találtak, s az ott előkerült állatcsontok azt bizonyítják, hogy a helyiek hatalmas lakomákkal örvendeztették meg egymást. Tudósok anatóliai vagy a mai Örményország területéről származó obszidián eszközöket, a Nílus vidékéről importált kagylókat, valamint szíriai, illetve mezopotámiai kézműves termékeket találtak a feltárások során. Mindez azt valószínűsíti, hogy Tel Tsaf évezredekkel ezelőtt jómódú város, s a kereskedelem egyik virágzó központja volt.

Régészek legutóbb egy 40 év körüli nő sírjában egy rézből készült szerszámot, egy árt találtak. Az egyenes vagy hajlított, bőr, műbőr, műanyagok, fa átlyukasztására szolgáló eszközt ma leginkább vargák, nyergesek, bőrművesek, cipészek és könyvkötők használják. A mostani lelet nagyjából 4 centiméter hosszú, s néhány milliméter széles. Egykoron fanyele volt, s mivel a női sírban találták meg, feltehetően az elhunyt használta - olvasható a PLOS One amerikai tudományos folyóirat egyik korábbi tanulmányában.

A rézár használata azt bizonyítja, hogy az emberek már i.e. 5100-ban is használtak fémet - azaz évszázadokkal korábban, mint eddig gondolták. A kémiai elemzések azóta azt is kiderítették, hogy az apró eszköz nagyjából 1000 kilométert tett meg - feltehetően a Kaukázusból -, mielőtt Tel Tsafba érkezett volna. Kutatók szerint a helyiek előbb importálták a fémeket, s csak ez után kezdték meg maguk a gyártást, de azt nem tudni, hogy a mostani leletet pontosan mire használták.

"A felfedezés arra utal, hogy Tel Tsaf lakói ismerték a fejlett fémművesség technikáját, évszázadokkal azelőtt, hogy a levantei térségben elterjedt volna a réz" - fogalmazott Danny Rosenberg, a Haifai Egyetem régésze.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár