2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Mit keresett egy 18. századi hajó az ikertornyok alatt?

2014. július 31. 10:33

A 2001. szeptember 11-i terrortámadásban lerombolt New York-i Világkereskedelmi Központ épülete helyén 2010 júliusában nagy erővel kezdődtek meg az újjáépítési munkálatok, ám gyorsan le is kellett állítani, ugyanis az ikertornyok alapzatánál egy újkori hajó maradványaiba ütközött a markológép. A legújabb elemzések szerint a tengerjáró 1773 körül épülhetett, s a hajóférgek miatt mindössze 20-30 évig használhatták.

A mai utcaszint alatt 6,7 méterrel, a majd' 13 évvel ezelőtt lerombolt New York-i ikertornyok lábainál az újjáépítést végző munkások 2010-ben egy rég elfeledett fahajó maradványaira bukkantak. Egy újabb, a fagerendák évgyűrűinek vizsgálatán alapuló elemzés szerint a hajó 1773 körül épült egy Philadelphiához közeli kis hajógyárban. A kutatók továbbá megállapították, hogy az évgyűrűkön található minták alapján a vízi jármű ugyanabból a fehér tölgyből készült, amelyet a Függetlenségi Nyilatkozat aláírása helyszínéül szolgáló Függetlenség Csarnoka egyes részeinek 1732 és 1756 közötti építésénél is használtak.

A régészek állati csontokat, kerámia edényeket, üvegeket, valamint több tucat cipőt is találtak, azonban az igazi szenzáció kétségkívül a 9,75 méter hosszú hajóroncs volt. Feltárását igen gyorsan el kellett végezni, hogy megelőzzék a több évszázados maradványoknak a szabad levegő okozta károsodását. A tölgyfadarabkákat egyesével dokumentálták a kutatók, miután kivették a mocsaras talajból, majd a fagerendákat Marylandbe szállították, ahol azonnal vízbe áztatták őket, hogy megvédjék a repedésektől, valamint az elgörbüléstől.

A maradványok egy része már visszakerült New Yorkba, s a Világkereskedelmi Központtól 20 kilométerre északra található Columbia Egyetemen további vizsgálatokat végeztek el rajtuk: először néhány fadarabkát egy hideg szobában lassan kiszárítottak, majd vékony szeletekre vágták fel, hogy analizálhassák az évgyűrűket.

A kutatócsapat megállapította, hogy a hajó építésére használt fákat, amelyek közül némelyik több mint száz évig is élhet, 1773 körül vágták ki. Az évgyűrűminták alapján azt is megvizsgálták, honnan származnak a fák. "A fák évgyűrűinek mintái egy adott éghajlaton, illetve régión belül nagyon hasonló" - mondta Dario Martin-Benito, a kutatási munkálatok vezetője, a Zürichi Egyetem munkatársa. A mintákat a csapadékmennyiség, valamint a hőmérséklet is befolyásolja, ugyanis esősebb területeken vastagabbak az évgyűrűk, míg száraz égöv alatt vékonyabbak, tette hozzá. Martin-Benito és kollégái leszűkítették a területet az Egyesült Államok keleti részére, ugyanis a fehér tölgy azon a vidéken őshonos.

Az elemzések szerint a Philadelphia körüli erdőkben vágták ki a hajó (valamint a Függetlenség Csarnoka) építéséhez felhasznált fákat. "A város volt az egyik, ha nem a legfontosabb hajógyártási központ a még brit gyarmati státuszban lévő amerikai területeken, így ez nem okozott meglepetést" - magyarázta Martin-Benito. A szakértők abban azonban még nem biztosak, hogy a hajó véletlenül süllyedt el, vagy szándékosan hagyták a víz alatt, amikor elkezdték feltölteni Manhattan déli partszakaszát.

A korábbi vizsgálatok során megállapították, hogy a gerendákon kisebb lyukak találhatók, amelyekért a Lyrodus pedicellatus nevű hajóféreg a felelős. A miniatűr állatok a magas sótartalmú meleg vizeket kedvelik, amiből azt szűrték le a kutatók, hogy a hajó minden bizonnyal járhatott a Karib-tengeren, ahol a hűvös észak-amerikai partokkal ellentétben ideálisak a körülmények a féreg számára. Martin-Benito úgy véli, ez a féreg lehetett annak az oka, hogy a hajó az építését követően mindössze 20-30 évet szolgálhatott.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár