2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Mit keresett a hét törpe Auschwitzban?

2013. február 19. 13:53

Ahogy a fénycsóvák erősen megvilágították az Auschwitzba begördülő újabb, zsidókkal telezsúfolt vonatszerelvényt, az SS-tisztek alig akartak hinni a szemüknek. A hét törpe miután nagy nehezen lekászálódott a vonatról, körbe álltak, s meg se próbáltak utat törni maguknak a rámpán álló foglyok között. Egyikőjük egy aláírást tartalmazó képeslapot nyújtott át az őket körülvevő náci tisztnek. A lapot garancialevélnek szánták arra, hogy nem esik bántódásuk: mint kiderült, a morózus őr előtt a világhírű utazó csapat, a Lilliput Troupe tagjai álltak.

Nem mesebeli történet

A bevagonírozott magyarországi zsidókhoz hasonlóan a lilliputiak sem tudták, hogy a három napon át tartó vonatút végén a náci Németország leghírhedtebb megsemmisítő táborába érkeztek. Az auschwitz-birkenaui koncentrációs tábor – amely három fő táborból és 40-50 kisebb táborból állt – területén mintegy 1,1 millió embert gyilkoltak meg, többségükben (90 százalék) zsidókat. Amint az SS-tiszt felocsúdott a kezdeti döbbenetből, nyomban parancsba adta, hogy „ébresszék fel a doktort”.

Egyetlen törpe miatt talán fel sem ébredt volna mély álmából 1944 májusának egyik hajnalán Joseph Mengele, de egy család – amely ráadásul hét tagból áll – már a sokat látott orvos érdeklődését is felkeltette. A partiumi Máramaros megyéből származó Ovitz-család legifjabbik tagja, a 23 éves Perla Ovitz eleinte – látva az építmény tetején füstölő két hatalmas kéményt – pékségre gyanakodott, de az egyik, a vonatról történő leszállításban segédkező, csíkos rabruhát viselő zsidó hamar felvilágosította: itt nem kenyeret sütnek, hanem embereket küldenek a másvilágra.

Mengele 1943-ban érkezett Auschwitzba, hogy az ikerszületések titkát kutassa. Első feladata az volt, hogy megoldást találjon az egyik női táborban kitörő tífuszjárványra; Mengele erre egy egész női barakkot a gázkamrába küldött. Fanatikus kísérletezései során semmitől sem riadt vissza, volt, akiknek összevarrta vénáit, hogy mesterségesen sziámi ikrekké tegye őket. Érdekelték a szemszínnel kapcsolatos vizsgálatok is: előfordult, hogy páciensei szemének színét úgy akarta megváltoztatni, hogy kék festéket fecskendezett bele, ez azonban legtöbbször csak fájdalomhoz és vaksághoz vezetett.

Mengele nemcsak kísérletei miatt vált Auschwitz és a holokauszt szimbólumává, teljhatalmát demonstrálva ugyanis közvetlenül is gyilkolt. A szelektálások során emberek ezreit küldte egyetlen kézmozdulattal a halálba. 1945 januárjában hagyta el az auschwitzi haláltábort. A háború utáni években előbb Németországban bujkált, majd a megtorlástól tartva hamis papírokkal Argentínába és Brazíliába szökött. A Halál Angyala, vagy ahogy mások nevezték, Dr. Auschwitz, soha nem került bíróság elé. 1979-ben halt meg Brazíliában, fürdőzés közben szélütést kapott, majd a tengerbe fulladt.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár