2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

A barlanglakók a feltételezettnél kevesebb húst fogyasztottak

2012. október 29. 17:26 MTI

A kőkorszak embere jóval kevesebb húst és több növényi táplálékot fogyasztott, mint eddig feltételezték - derítették ki a Cambridge-i Egyetem tudósai, akik vizsgálataikról a Journal of Physical Anthropology című folyóiratban számoltak be.

A régmúlt korok emberének étrendjét vizsgálva a tudósok abból indulnak ki, hogy a fehérje az egyetlen olyan táplálék, amely nitrogént tartalmaz. Minden egyes táplálékfajtára a könnyű és nehéz nitrogénizotópok más és más aránya jellemző: ily módon egy adott ökorendszerben rekonstruálható az étrend a fosszilizálódott csontokban található nitrogénizotópok arányai alapján - olvasható a LiveScience tudományos hírportálon.

A szervezetben jobban fennmaradnak a nehéz nitrogénizotópok, mint a könnyűek. Így a valóságos arányok megállapításához a tudósok olyan átszámítási táblázatot alkalmaznak, amelyet különböző fehérjetartalmú étrenden tartott állatokkal végzett korábbi vizsgálatok során állítottak össze. E táblázat alapján a kutatók korábban arra a következtetésre jutottak, hogy az őskori ember étrendjének 60-80 százalékát adták az állati fehérjék. Ez az adat annál inkább meglepő volt, mivel a modern étrendben mindössze 45 százalékkal szerepelnek a legkülönfélébb eredetű proteinek.

"Még az Északi-sarkkörön túl élő népesség étrendje sem tartalmaz ennyi fehérjét, pedig sok proteint fogyasztanak és még több zsírt" - emelte ki Tamsin O'Connell, a tanulmány szerzője, aki vizsgálatai során abból indult ki, hogy a korábbi becslések hibásak lehettek, mivel állatkísérletek eredményeiből indultak ki.

A Cambridge-i Egyetem kutatói a mostani vizsgálatok során pontosan könyvelték, hogy miből mennyit fogyasztottak egy hét leforgása alatt a kutatásban részt vevő önkéntesek, és minden ételből mintát vettek. Összehasonlítva a nitrogénizotópok arányát az ételekben és a résztvevők vérmintájában, meghatározták, hogy az emberi szervezet mennyi nehéz nitrogénizotópot raktároz el például a csontokban vagy a hajban.

Mint O'Connell kifejtette, így arra jutottak, hogy 12 ezer éve a korai földművesek étrendjének "csak" 40-50 százalékát adták az állati fehérjék. Táplálkozásuk összetétele nagyban hasonlít a jelenkori kínai vagy indiai farmerek étrendjére. A vadászó-gyűjtögetők is sokkal kevesebb húst fogyasztottak, mint azt korábban feltételezték.

"Arra a következtetésre jutottunk, hogy az állati eredetű fehérjék sokkal kevésbé voltak fontosak az őskor emberének étrendjében, de különösen igaz ez a neolitikumi földművesekre. A feltételezettnél kiegyensúlyozottabb étrend viszont arról tanúskodik, hogy komplex túlélési stratégiát követtek" - fogalmazott O'Connell.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár