2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Egykori SS-tiszteket alkalmazott Castro

2012. október 16. 14:24

Castro egykori német SS-tiszteket bízott meg azzal, hogy képezzék ki hadseregének katonáit a hidegháború idején - derült ki titkosítás alól feloldott német iratokból.

A korábban titkosított dokumentumokból az is kiderült, hogy Fidel Castro két, a német szélsőjobbhoz erős szálakkal kötődő férfi közvetítésével belga gyártmányú fegyvereket vásárolt. A német hírszerzés szerint a kubai forradalmár célja ezzel az volt, hogy enyhítsen a Szovjetuniótól való erős függőségen.

„Nyilvánvaló, hogy a kubai hadsereg nem félt a náci 'fertőzés' veszélyétől, amíg az a céljait szolgálta” – nyilatkozta Bodo Hechelhammer, Németország külföldi hírszerző szerve, a BND történésze. A dokumentumokat a BND tette nyilvánossá és a német Die Welt című napilap közölte.

Castro és Hruscsov

Ezekből azt is megtudhatjuk, hogy a Havannába hívott négy egykori SS-tiszt közül ketten fogadták el Castro ajánlatát a kubai csapatok kiképzésére és azzal járó, a német átlagkereset négyszeresére rúgó fizetést. A kubai forradalmár két német férfit, Otto Ernst Remert és Ernst Wilhelm Springert bízta meg azzal a feladattal, hogy szerezzen be négyezer, belga gyártmányú pisztolyt a hadsereg számára.

A kubai rakétaválság, az Egyesült Államok és a Szovjetunió diplomáciai háborúja láttán a világ visszafogta lélegzetét 1962 októberének vészterhes napjaiban. A két nagyhatalom a Kubába telepített szovjet rakéták miatt került szembe egymással, Moszkva végül engedett az amerikai nyomásnak és lemondott az Egyesült Államok partjaitól 90 mérföldre lévő rakéták telepítéséről. Ennek fejében Washington megígérte, hogy letesz Kuba meghódításáról, s azt is vállalta, hogy leszereli a Törökországba és Olaszországba telepített közepes hatótávolságú ballisztikus rakétáit.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár