2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Gyarmati bűnök feltárását akadályozza a brit legfelsőbb bíróság

2012. szeptember 5. 14:52

A brit legfelsőbb bíróság torpedózta meg azt a javaslatot, amely a brit gyarmati hadsereg által 60 évvel ezelőtt lemészárolt 24 malajziai gumiültetvényes ügyében indított volna hivatalos nyomozást - írta a brit The Telegraph című lap.

A Batang Kali-mészárlásra egy közép-malajziai államban, Selangorban, 1948. december 12-én került sor, ekkor a Scots Guards 14 tagja 24 kínait gyilkolt meg, majd felgyújtotta falujukat.

Az áldozatok hozzátartozói kérdőre vonták a brit kormányt, amiért nem indított vizsgálatot a mészárlás ügyében. A májusi tárgyaláson a bíróság döntése megerősítette London álláspontját.

A brit csapatok kommunista fegyveresek ellen folytattak hadműveletet, amikor a malajziai incidens megtörtént – hangzott el a bírósági tárgyaláson. A hozzátartozók szerint a gyilkosságok „bemocskolták a brit gyarmatosítást és a dekolonizációt", s elég bizonyíték áll rendelkezésre ahhoz, hogy független testület vizsgálja ki az ügyet, ezért arra kérték a bíróságot, hogy másítsa meg a kormányzat döntését.

William Hague brit külügyminiszter és Philip Hammond, a védelmi tárca vezetője ellenállt a felszólításnak. Az áldozatokat képviselő ügyvéd, John Halford kijelentette, hogy a leszármazottak addig fogják folytatni jogi harcukat, míg a súlyos igazságtalanságokat nem orvosolják.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár