2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Nádasdy Tamás, a törökkori erkölcsi példa

2012. július 3. 14:28

A magyar politikatörténet kevés olyan személyiséggel rendelkezik, akik politikusként sikerrel őrizték meg becsületüket és tiszta lelkiismeretüket. Az éppen 450 évvel ezelőtt elhunyt nádor, Nádasdy Tamás ezen kevesek közé tartozott.

Nádasdy, a diplomata

Nádasdy Tamás életútja szorosan kötődött a Magyar Királyság középkori és kora újkori történetének legsúlyosabb, egyben az ország történeti változásainak legmeghatározóbb korszakához és eseményeihez. Nádasdy Tamás a Jagelló-kor gyermekeként középnemesi családba született. Tanulmányait feltehetően nagyatyja, Török István költségén igen gondosan tervezték meg. A hazai iskolákat követően évekig tanult Grazban, Bolognában és Rómában, ahonnan a magyar kortársak közül az egyik legműveltebbként tért vissza.

Politikai pályafutását nagy mértékben segítette elő, hogy Itáliából a pápai legátus, Cajetano de Vio bíboros kíséretében tért haza 1523-ban, majd maga a legátus ajánlotta az általa már akkor tehetségesnek tartott ifjút az uralkodó figyelmébe, aki őt titkárként alkalmazta. Az udvarban alapozta meg később oly fontos szerepet játszott kapcsolatait, szerzett nagyon is hasznosnak bizonyuló barátokat. Támogatója ekkor Szalkai László váci püspök, később esztergomi érsek volt, valamint Bornemissza János budai várnagy, királyi kincstartó. Szalkai az udvarban Mária királyné pártjához tartozott, aki ekkor meghatározó szerepet játszott az ország politikai irányainak meghatározásában. Nádasdy ekkor szerzett barátai között találjuk Maylád Istvánt, későbbi sógorát, aki Nádasdy húgát, Annát vette feleségül, és Szalay Jánost. Mindkettőjükkel életük végéig fennmaradt a kapcsolat.

Első fontos megbízásai diplomáciai jellegűek voltak, mivel II. Lajos őt küldte 1526 júniusának végén Ferdinánd herceghez, Mária testvéréhez, hogy tőle a magyarországi hadjáratra induló I. Szülejmán ellen pénzt, segítséget szerezzen. Mire Nádasdy a sikertelenül zárult tárgyalásokról hazaérkezett, már lezajlott a katasztrofális vereséggel végződött mohácsi ütközet, legfőbb támogatója, Szalkai érsek is a harcmezőn maradt. Mária királyné és a budai udvar Pozsonyba menekült, köztük az ütközetet túlélt Szalay János és Maylád István is, akikhez csatlakozott Nádasdy.

A megözvegyült királyné mellett számos tehetséges, humanista műveltségű politikus csoportosult, akik felismerték, hogy az oszmánoknak a közép-európai régió egyetlen nagyhatalma, a Német-Római Birodalom állhat egyedül ellen, és a Magyar Királyság védelme és esetleges visszafoglalása csak az ő segítségükkel valósítható meg. Nádasdynak is fontos szerepe volt az ezekben a hónapokban még nagyon csekély területtel és befolyással rendelkező Habsburg-pártiaknak nevezett csoportosulásban. A királyné őt küldte Bécsbe, hogy hivatalosan tudassa Ferdinánd herceggel a király halálhírét, és egyben tájékoztassa az ország helyzetéről, valamint azokról a lehetséges politikai lépésekről, amelyek segítségével érvényesítheti a Habsburg-Jagelló szerződésben foglaltak szerinti trónigényét.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár