2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Nők is "bankolhattak" az ókori Rómában

2012. május 8. 11:43

A Római Birodalomból több olyan nő is ismert, aki a modern mikrohitelezéshez hasonló módon segítette vállalkozását. A törvény tiltotta a nők hitelhez jutását, ezért a megözvegyült asszonyok ékszereiket zálogosították el.

Carmen Lázaro, a Universitat Jaume I. római jog professzora tanulmányában azzal foglalkozik, hogy a nők hogyan próbáltak meg a törvényeket kijátszva hitelhez jutni, ami a korban gyakorlatilag a férfiak kiváltsága volt. Általános tendencia volt, hogy a szebbik nem tagjai személyes, legféltettebb tárgyaikat – úgy mint ékszerek – zálogosították el annak reményében, hogy pénzhez, ily módon hitelhez jussanak.

A – mai szóhasználattal élve – mikrohitelezési forma létezését számos – többnyire epigráfia – forrás támasztja alá. A pompeji Granio-ház feliratai között az egyiken egy bizonyos Faustilláról lehet olvasni, aki 6,25 százalékos kamattal „dolgozott”.

Lazaro azt írja, hogy ezek a kölcsönök teljesen legálisak voltak, a hatóságoknak nem kellett áldásukat adni rájuk. A jogi megkötöttségek végül oda vezettek, hogy a nők egy olyan mechanizmust fejlesztettek ki, amellyel a törvény szigorát kijátszva, legális úton juthattak pénzhez.

A mikrohitelezéshez hasonló üzleti modellnek köszönhetően a nők némi szabadságot élvezhettek, megkerülve a törvény betűjét – fogalmaz a tanulmány. Lazarus szerint a nők tevékenysége nem korlátozódott a kölcsönzésre: ők felügyelték a szállítást, irányították a textil- és a cipőgyártást, luxuscikkekkel és élelmiszerrel kereskedtek.

„A nők szabadsága az üzleti életben onnan eredt, hogy nagy volt a kockázata az özvegységnek, s felismerték, hogy a családi gazdaságot folytatni kellett” – írja a kutató.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár