Felfújható és hordozható földgömb 1832-ből

2011. március 8. 10:29

A Magyar Országos Levéltár különleges kincse az a felfújható és hordozható földgömb, amelynek gyártása az 1830-as évek elejének kérészéletű próbálkozása volt. Ritkaságnak tekinthető, hogy az eredeti dobozban a mellékletek is megmaradtak - mutatta be Galasi Zsuzsanna az intlzmény oldalán.

Korábban

A földgömb Julius Ludwig Grimm (1806–1834) munkája. Átmérője körülbelül 112 cm. Iskolai szemléltető eszközként – felfújt állapotban – és házi használatra, szelvényekre hajtogatva ajánlják a készítők. Anyaga vászonra dolgozott nyomtatott, színezett papír, papírkarton. Az angol Nemzeti Tengerészeti Múzeum (Greenwich, London) 400 földgömböt őriz. Gyűjteményében található George Pocock 1830-ban, Bristolban és Philipp Cella 1831-ben, Münchenben készült felfújható földgömbje is. Az Ausztrál Nemzeti Könyvtár szintén a magáénak tudhat egy Philipp Cella-földgömböt. Digitális változatát az interneten is hozzáférhetővé tették.

Mind Phillip Cella, mind pedig a Levéltárban lévő földgömb modelljéül George Pocock glóbusza szolgált. Pocock (1774–1843) bentlakásos iskolát működtetett fiatal úriemberek számára Bristolban, és feltalálóként is tevékenykedett. Hosszasan kísérletezett a sárkányok emelőerejének hasznosításával. Először kislánya emelkedett 82 méter magasba egy 9 méter hosszú sárkánnyal 1825-ben. Pocock sárkányok vontatta, nyitott kocsit is készített, amelynek rekordsebessége elérte a 32 kilométer/órát, és egy alkalommal 182 kilométert tett meg egyhuzamban. A felfújható földgömbön kívül egy éggömböt is alkotott, amelynek belsejében a tanulók a csillagokat figyelhették meg.

A Levéltárban lévő földgömb alkotója, Julius Ludwig Grimm a térképészeti ismereteit Heinrich Berghausnál és Carl Ritternél sajátította el, és mindkettejük számára készített térképeket. 1832-ben Stecher Wilhelm Scharrerrel megalapította saját kiadóját. Még ugyanabban az évben adta ki egyetlen földgömbjét, amelynek egy példánya a berlini Állami Könyvtárban is megtalálható. Grimm újítása egy fújóberendezés volt, amelyet a tároló doboz aljához rögzítettek.

A mellékelt magyarázó szövegben Grimm ugyanis megjegyzi, hogy Pocock nem alkalmazott fújóberendezést a földgömbhöz, így azt nem lehetett tökéletesen felfújni. A gömbön a déli sarknál egy fából készült szelepet helyeztek el, és ezt lehet a harmonikaszerű „pumpába” illeszteni. A mintegy 25 felemelés és lenyomás során a földgömb megtelik levegővel. A faszelep csak átengedi, de nem hagyja visszaáramolni a levegőt. Felfújás után a földgömböt, amely így rögzítve volt, benne lehetett hagyni a dobozban, illetve a kerek szelep a gömb talpául is szolgálhatott. Ha kiemelték a dobozból, lehetőség volt arra is, hogy felfüggesszék. Ezen felül szelvényekre hajtogatva is használhatták.

A glóbuszhoz mellékelt „Erläuterungen”, azaz a magyarázatok színvonala egy tudományos értekezés színvonalával ér fel mind a földrajz, mind a térképészet, illetve annak története területén. Különlegessége, hogy megmaradt az a speciális mérőszalag, amelynek segítségével meg lehetett állapítani a hosszúsági és szélességi fokokat, hogy az egyes földrajzi helyek milyen távolságra vannak egymástól, melyik időzónába esnek, valamint az adott területen mikor kel és nyugszik a nap.

A földgömbök magyarországi használatával kapcsolatban Apafi Mihálynak egy 1681-ből való feljegyzését ismerjük, amely szerint 50 arannyal jutalmazta a korábban nyugati egyetemeken tanult Szilágyi Tönkő Márton tanárt, aki Debrecenben ég- és földgömböt mutatott be. Szablik István (1746–1816) piarista tanár 1784-ben készítette el glóbuszát, amely talán az első itthon készült földgömb volt. (A feltalálót híressé az ugyanabban az évben Pesten feleresztett léghajója tette.) Ma is látható a debreceni kollégium múzeumában egy 1791-ből származó, 100 cm kerületű, fából és papírból készült kéziratos gömb.

A 18. század közepétől a földrajz a magyar iskolák tananyagának is szerves része volt. A földgömb a tanítás fontos szemléltető eszköze, de magyar nyelvű nyomtatott földgömböt sokáig nem lehetett kapni. Nagy Károly (1799–1875), a reformkor rendkívül sokoldalú tudósa 1833-ban nyújtott be tervezetet az Akadémiának egy magyar nyelvű földgömbre vonatkozóan. A feliratok és a nevek fordítását a Magyar Tudós Társaság (Magyar Tudományos Akadémia) jeles tagjai: Bajza József, Bugát Pál és Vörösmarty Mihály végezték. Az „Első magyar földteke” 1840-ben jelent meg Bécsben. Ez és az ugyanabban az évben nyomtatott éggömb Batthyány Kázmér adományából – több mint tízezer ezüstforint – készülhetett el. A gömböket azonban nem forgalmazták. A tulajdonjogot és a kinyomtatott föld- és éggömbök szétosztását Batthyány az Akadémiára bízta, így jutottak el a földrajzot magyar nyelven tanító iskolákba.

Kogutowicz Manó (1851–1908) 1890-ben, Budapesten megalapította a Magyar Földrajzi Intézetet, az első magyar térképkiadó vállalkozást. A térképek és az atlaszok mellett 1897-ben ők adták ki az első Magyarországon gyártott földgömböt.

Visszatérve a földgömbre, amely a levéltárban a P 648 jelzet alatt a Szirmay család Levéltára – Szüllő család anyagában található, megállapíthatjuk, hogy akár saját épülésére, akár gyermeke oktatásához vette meg a tulajdonos ezt a példányt, csak külföldön gyártottat vásárolhatott, és nem juthatott hozzá magyar nyelvű glóbuszhoz.

A cikk a MOL oldalán