2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Meghal Petzval József mérnök-matematikus

2004. szeptember 13. 12:06

Szepesbélán született 1807. január 6-án. Pesten szerzett mérnöki oklevelet 1928-ban, ezután a fővárosnál dolgozott, illetve az Institutum Geometricumban a matematika és a mechanika előadója, majd a felsőbb mennyiségtan egyetemi tanára volt. 1837 és 1878 között a bécsi Műszaki Egyetem matematikaprofesszora; a differenciálegyenletekkel foglalkozó bécsi iskola megalapítója. Nevét elsősorban az 1840-ben szerkesztett, nagy fényerejű akromatikus kettős fényképészeti objektívjei tették ismertté, amelyekkel a megvilágítási idő a másodperc töredékére csökkent, és kiküszöbölődött a kép kontúrozottsága. Ő a korszerű anasztigmát lencserendszer feltalálója is. 1847-ben felfedezte a fényszórót; tudományosan igazolták azt a megállapítását, miszerint az izzó szilárd testek több fényt bocsátanak ki, mint a lánggal égő gázok. Tiszteletére 1962-ben az Optikai, Akusztikai és Filmtechnikai Egyesület Petzval József-emlékérmet alapított.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár